Meghallgatás

2022.05.04. 17:30

A ritmusérzéket, a hallást is fülelik a Hermann László Zeneművészeti Iskolában

Május második hetében felvételi alkalmassági meghallgatásokat tartanak a Hermann László Zeneművészeti Iskola képzéseire. Azokat az érdeklődőket várják, akik 2022 szeptemberétől szeretnék megkezdeni alapfokú zeneiskolai tanulmányaikat.

ÖKK, Majer Tamás

Az alapfokú zenei tanulmányokra jelentkező gyermekeket várják

Forrás: FMH-Archív

A Hermann László Zeneművészeti Iskolában a 2022–2023-as tanévre alapfokú zenei tanulmányokra újonnan jelentkező gyermekek számára képességvizsgáló alkalmassági – felvételi – meghallgatást tartanak 2022. május 11-én, május 12-én és május 13-án, mindig 14 és 18 óra között.

A meghallgatáson a jelentkezők zenei alapképességeit mérik fel. A tanár által bemutatott rövid, egyszerű ritmust a megadott tempóban kell visszatapsolniuk a gyerekeknek, illetve néhány hangból álló dallamot – motívumot – kell hallás után visszaénekelniük. A jelentkező gyermekeknek koruknak megfelelő szinten egy szabadon választott gyermekdalt kell önállóan elénekelniük.

A zeneiskolában az alábbi zenei tanulmányok közül választhatnak az érdeklődők: zongora, orgona, harmonika, hegedű, brácsa, gordonka, nagybőgő, gitár, fuvola, oboa, klarinét, fagott, furulya, trombita, tenorkürt, tuba, harsona, kürt, ütőhangszerek, népi hegedű, népi brácsa, népi bőgő, cimbalom, citera, tekerő, népi fúvós hangszerek, f-klarinét, tárogató, furulya, duda, valamint magánének, népdalének és előkészítő szolfézs. További információ az iskola honlapján, illetve a 22/500-989 telefonszámon kérhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában