Frissen Fejérből

2022.04.28. 14:00

Speciális eszközöket kapott az Országos Mentőszolgálat Fejér Megyei Szervezete

A támogatók adományátadására kerülhetett sor szerdán a fehérvári mentőállomáson, ahol ezúttal égési sérülésekhez használható speciális kötszereket és mentéstechnikai eszközöket vettek át a mentők.

S. Töttő Rita

Az átadás pillanatai – balra Östör Annamária tanácsnok

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Égési sérülésekre használható speciális kötszereket, szinte bármit elvágó ollókat, újraélesztő készülékeket, valamint az állomáson működtethető klímákat kapott ezúttal két vállalkozástól, valamint a fehérvári önkormányzattól a fehérvári mentőállomás. A Polyax Alkatrészgyártó Kft., valamint a Hungrana Kft. és a város adományait Reszegi Imre vezető mentőtiszt és Östör Annamária egészségi, sport- és fenntarthatósági tanácsnok köszönte meg. 

Hambalgó Mónika, a Polyax Alkatrészgyártó Kft. HR-vezetője hangsúlyozta: mindig azzal próbálnak segíteni, amire a mentőknek szükségük van. A Hungrana HR-igazgatója, Telkes Angelika pedig azt mondta: idén a klímaberendezéssel szeretnék megkönnyíteni a nyári melegben a mentők munkáját. 

- Ezek a vállalkozások nem először, hanem sokadszorra, önzetlenül és rendszeresen érdeklődnek, hogy miben tudnak segíteni - mutatott rá a tanácsnok, hozzátéve: érdemes a példájukat követni. A vezető mentőtiszt pedig kiemelte: folyamatosan cserélik a defibrillátorokat, melyek közül most hármat a város segítségével sikerült beszerezni idén. A cseréket azonban folytatják és a további támogatásokra is nyitottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában