Frissen Fejérből

2022.04.19. 07:00

Megkezdődnek az óvodai és általános iskolai beiratkozások Fejérben is

Minden olyan gyermeknek, aki az adott év augusztus 31-ig betölti a 3. életévét – annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen a gyermek közösségbe szoktatása –, szeptembertől naponta legalább négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie.

Hajdú Marianna

Indul a beiratkozás időszaka. A képen Kolozsváriné Müller Szilvia és gyermeke

Forrás: Lang Róbert

Ez a kötelezettség azokra a gyerekekre vonatkozik, akik 2019. szeptember 1-je előtt születtek, és még nem járnak óvodába. Idén április 20-tól május 20-ig lehet a kicsiket az óvodákba beiratni, ehhez a szülőnek, illetve a gondviselőnek kell a kérelmet benyújtania. Az általános iskolai beiratkozásra április 21–22-én van lehetőség – tudtuk meg az Oktatási Hivatal (OH) közleményéből. Az OH az érintett szülőket és a gondviselőket levélben már értesítette. A bölcsődék legkésőbb április 15-éig jelezték az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek – a jogszabályban meghatározott esetben – további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével.

 Nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti – olvasható az OH oldalán. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi törvény értelmében a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik. A szülők szabad intézményválasztási jogukat az óvodák esetében is gyakorolják, természetesen a szabad férőhelyek függvényében. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre, olvasható a törvényben. A kötelező felvételt biztosító óvodák listáját és a körzethatárokat kikereshetjük az OH honlapján.

 Adott településen – és így Fejér megyében is – a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvodától, illetve az önkormányzattól tudunk tájékoztatást kérni. Azok a gyermekek, akik az év augusztus 31. napjáig a hatodik életévüket betöltik, tankötelessé válnak. Indokolt esetben a csemete, a szülő kérelmére és az Oktatási Hivatal ezt támogató döntése alapján, további egy évig óvodai nevelésben részesülhet. Az Oktatási Hivatal külön felhívja a figyelmet, hogy: a gyermek 6. életévének betöltése után a tankötelezettség megkezdésének halasztását kizárólag egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérelmezni. Legkésőbb a gyermek 7. életévének augusztus 31-éig történő betöltése után kezdődő tanévben a gyermek meg kell kezdje tankötelezettségének teljesítését. A beiratkozáshoz feltétlen szükséges dokumentumokat magunkkal kell vinnünk.

 A gyermek személyazonosságát igazoló hatósági igazolványt, a gyermek nevére kiállított tajkártyát, a gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolványt és nyilatkozatot a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozóan. Az Oktatási Hivatal oldalán található keresőben megtalálhatjuk a lakóhely szerinti körzetes iskolákat. A beiratkozással kapcsolatos hasznos tudnivalókat a KRÉTA rendszerben érdemes keresnünk. Abban az esetben, ha a gyermek óvoda- vagy tankötelezettségét az ország területén kívül fogja teljesíteni, azt be kell jelentenünk a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlapot az OH honlapján találhatjuk meg, és ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan vagy postán is elküldhetjük az Oktatási Hivatal címére. (Oktatási Hivatal, Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában