Frissen Fejérből

2022.04.28. 14:54

Lemondott a mányi polgármester

Ugron Zoltán polgármester családi okokra hivatkozva lemondott választott tisztéről, jelentette be a testületi ülésen, majd április 29-én az önkormányzat közösségi oldalán írásban is megerősítette döntését.

Zsohár Melinda

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Fotó:

Ugron Zoltán huszonöt éve él Mányon, a kezdetektől erőteljesen részt vett a község közösségi életében. Időközi helyhatósági választáson kapott bizalmat Mány önkormányzati vezetésére 2008-ban, amit 2010-ben ismét elnyert a soron következő önkormányzati választás alkalmával. A négyéves ciklus után alulmaradt kihívójával szemben, ám 2019-ben ismét megmérette magát, s újra ő lett a polgármester.

 Lemondásának indoklásából idézünk: „A 2019-es választások óta nagyon sok és nehéz feladat hárult önkormányzatunkra, és ezen belül rám is. A választási ígéreteimet teljesítettem, sőt, azon felül is nagyon sok fejlesztés valósulhatott meg Mányon, melyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy egyre csinosabb, egyre jobban élhető településen élhessünk. Mindeközben azonban a családom életében olyan meglévő és időközben sem múló nehézségek vannak jelen, melyek egyre jobban kihatottak életünkre, és váltásra van szükségünk a megoldáshoz. … Megtiszteltetés volt Mány polgármesterének lenni összességében több mint kilenc éven át. Megkövetem azokat, akiket esetleg egy-egy vita során megsértettem, és utólag is elnézést kérek. Tiszta lelkiismerettel, stabil pénzügyi viszonyokkal adom át munkámat leendő utódomnak” zárta mondandóját, s kérte a megértést. 

A távozó polgármester négygyermekes édesapa, fiatal felnőtt gyermekei saját útjukat járják. Azonban ők nem közszereplők, ezért lemondásának okairól és családjáról nem kívánt nyilatkozni bővebben Ugron Zoltán. A további hivatalos teendőkről, s az időközi választás menetéről Hopka Rita jegyző ad tájékoztatást. A Klímabarát település-díjat március 28-án átvette az azt odaítélő szövetségtől a mányi környezetvédelmi tevékenységéért Budapesten Ugron Zoltán, majd április 30-án 24 órától lezárul polgármesteri megbízatása, tájékoztatta  lapunkat. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában