„Nem hal meg, akit nem felejtenek!”

2022.04.06. 17:56

„In memoriam” Dohán István írom ezt a nekrológot

Forrás: Család

Akkor került a VIDEOTON-ba, amikor még más nevei voltak. Az egyetem elvégzése után Budapesten kezdett el dolgozni, de 1956-os „bűneiért” kegyvesztett lett. Székesfehérváron tárt karokkal fogadták a többi hasonlóval, mert Papp István, a vállalat igazgatója, korát megelőzve nem azt vallotta, hogy aki nincs velünk, ellenünk van, hanem azt, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van.

 

Jöttek is a frissen végzett mérnökök, közgazdászok, köztük az öt nyelven beszélő, kiválóan kommunikáló, rokonszenves Dohán Pista.

 

A rohamosan fejlődő vállalatot négyfelé osztották, három gyártó és egy kiszolgáló egységre. A legnagyobb volt a Dohán Pista által vezetett TV Gyár. Megszervezte a két fehérvári és három vidéki gyár működését. Soha nem emelte fel a hangját, meggyőző érveivel mindenki beállt a sorba. Soha nem adott teret a másik háta mögötti panasznak, mindig behívatta az illetőt és szemtől szembe lehetett csak panaszkodni.

 

Fehérvári szép lány lett a  felesége. Két szép, okos, intelligens lányuk született, akikből orvos lett, de előbb még le kellett győzniük egy lehetetlennek tűnő nehézséget.

 

A fiatalabb, még gimnazista, megkapott egy akkor még alig ismert betegséget. Aggasztóan kritikus állapotba került, az orvosok lemondtak róla, de Pista nem! Sikerült felvinnie a jó hírű Korányi kórházba, de ott is lemondtak róla. Tovább vitte egy olyan kórházba, mely kapcsolatban volt egy osztrák kórházzal és most következett a „csoda”. Átmenetileg javult a gyermek állapota. Erre készülve és ezt kihasználva, levették a rossz vért, gyors futárral elvitették az osztrák kórházba, ahol különleges eljárással kiszűrték a beteg sejteket, itthon visszaültették és a gyermek meggyógyult! Azóta van négy egészséges gyermeke és egy unokája.

 

És a hivatalos munkáján semmit sem lehetett észrevenni, miközben Ő térdre rogyva imádkozott a gyermekéért.

 

Még néhány apróságnak tűnő, de igen nagy jellemnagyságra utaló momentumot említek. Nagyon tisztelt minden embert! Reggel, a gyárba menet a portán kalapját megemelve köszönt a rendészeknek, nőnapon a környezetében dolgozó takarítónőket megköszöntötte és kezet csókolt nekik!

 

Még egy felejthetetlen epizód! Kínával is üzleti kapcsolatban volt a gyár. Az üzleti tárgyalásokat magyar részről hol itthon, hol Kínában Ő vezette. Egyik alkalommal, amikor Pekingben volt az ártárgyalás, mindent előkészítve utazott. Nagy meglepetésére a kínai partner cselhez folyamodott. Azt feltételezték, hogy ilyen messziről nem fog üres kézzel hazamenni, ezért le akarták faragni a már kialkudott árat, Pista kitartott, képes lett volna szerződés nélkül jönni haza, pedig nekünk is fontos volt, mert tőkés exportnak számított. Ő győzött! A repülőtérre mentek utána, ott írták alá a szerződést!

 

A Vállalat Vezérigazgatója őt szánta utódjának, de a történelem közbeszólt.

 

Életműved előtt megemeljük kalapunkat!

 

Nyugodjál békében!

 

Hadházy László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában