Bikesafe

2022.04.13. 07:10

A kerékpárok védelme sem elhanyagolható

Kerékpárosok sorakoztak kedd délután a Sóstó Sárkeresztúri úti bejárata mellett. Volt, aki épp járművének alvázszámát igyekezett előkeríteni, míg más próbálta felidézni, milyen méretekkel rendelkezik kerékpárja váza és kereke.

Héjj Vivien

Egyre többen élnek a regisztráció lehetőségével

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A „kerékpáros-találkozó” apropóját ezúttal a bűnmegelőzés napja adta: a két keréken közlekedőknek lehetőséget biztosítottak arra, hogy kerékpárjaikat ingyenesen regisztrálják a rendőrség által is használt BikeSafe rendszerbe.

 

– Azokat a járműveket, amiknek gyárilag megadják az azonosító számát, célszerű egy nyilvántartásba fölvinni. A kerékpár eredetileg nem tartozik semmilyen adatbázisba, ezért dolgozták ki ezt a több okból is fontos rendszert. Ha bárkinek eltulajdonítják a kerékpárját, akkor a rendszer segítségével könnyebben nyomon követhető, másrészt nekünk is információval szolgál a BikeSafe, ugyanis ha találunk egy kerékpárt, akár a képek vagy a számok töredéke alapján be tudjuk azonosítani, és vissza tudjuk juttatni a tulajdonosának – magyarázta Földes Tamás rendőr főtörzszászlós, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának megbízott vezetője, aki arról is beszélt, kerékpárlopások során gyakori, hogy a tulajdonos nem tudja kerékpárja típusát, márkáját, nem is beszélve az alvázszámról. Mivel ezen tulajdonságokat is rögzíti a rendszer, így egy esetleges eltulajdonítás során a könnyebb beazonosíthatósággal jelentősen növelhető a megtalálás esélye.

 

A nagyjából másfél órás regisztrációs időszak alatt húsznál is többen érkeztek és rögzítették kerékpárjuk adatait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában