Meghatározó kérdések

2022.03.10. 07:30

Új parkolókat is kialakítanak a Vízivárosban

Lakossági fórumra várták Székesfehérvár 3-as számú választókörzete, azaz a Víziváros lakóit szerdán délután a Civil Központban.

Baráth Eszter

Horváth Miklósné képviselő a lakossági fórumon

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Fontos témában kaptak tájékoztatást a városrészben élők, akik kérdéseket és kéréseket is megfogalmazhattak. Cser-Palkovics András polgármester és Horváth Miklósné, a terület önkormányzati képviselője mellett a városgondnokság és a város különböző cégei, valamint a rendőrség és a polgárőrség is képviseltette magát a fórumon. A délután meghatározó témája a Gáz utca garázssora körüli út és járda felújítása volt.

 

Horváth Miklósné kiemelte, hogy ez is egy olyan beruházás, ami bár már szerepelt a 2020. évi költségvetésben, sajnos a világjárvány miatt nem tudott megvalósulni. Hangsúlyozta: a város elszántsága megvan.

 

Cser-Palkovics András tájékoztatta a lakosságot, hogy előreláthatólag a tervek még idén elkészülnek, és akár már a közbeszerzés is elindulhat ebben az évben, az érintett szakasz felújítása pedig jövőre elkezdődik.

 

Nagy Zsolt, a közlekedési iroda vezetője elmondta, hogy a felmérések alapján a közművekkel kapcsolatban nem kell számítani jelentősebb feladatra. A terület egy részén ugyanakkor meg kell oldani a csapadék elvezetését, és a lakók nagy örömére valószínűleg néhány új parkolóhely is a tervek részét képezi majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában