Frissen Fejérből

2022.03.23. 10:00

Nyolc kilométeren újult meg az út Csabdinál

Nyolc kilométer hosszan új aszfaltréteget, rétegeket kapott az út Csabdinál, amelynek egyes részei több mint ötven évvel ezelőtt voltak felújítva. Így nem túlzás azt állítani, hogy a megújítás már alaposan ráfért az itteni utakra.

Kecskés Zoltán

Molnár István, Tessely Zoltán és Huszárovics Antal

Forrás: Kecskés Zoltán / Fejér Megyei Hírlap

Az önkormányzat, a Magyar Közút Zrt. és a terület országgyűlési képviselője, Tessely Zoltán összefogott, hogy megújulhasson a Bicskétől az 1-es főúttól kezdődően a vasztélypusztai buszfordulóig tartó útszakasz. A beruházás mintegy 1,4 milliárd forintból jöhetett létre, melynek részeként a Szent László-patak hídja is teljesen átalakult. Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója elmondta, hogy a munka kiterjedt az új buszmegállók és peronok megépítésére, valamint az új közúti táblák, átkelőhelyek, vízelvezető szegélyek kihelyezésére, nem megfeledkezve az új burkolati jelek felfestéséről sem, amelyek a komfortos és biztonságos közlekedést szolgálják. – Ez volt a hiányzó láncszem – mondta Huszárovics Antal, Csabdi polgármestere a bejelentés alkalmával. – Csabdi és Vasztélypuszta a megye legészakibb települése, zsáktelepülése. 

Ez az útfelújítás olyan életminőségi változást jelent a lakók számára, amellyel lényegében felzárkózhattunk a mellettünk lévő városhoz, és bekacsolódhattunk a környék vérkeringésébe teljes értékű lakóként. Azóta mosolyt látok azoknak az arcán, akik ezt az utat használják. Az öröm ezen felül, hogy lényegében Csabditól egészen Fehérvárig új úton mehetünk. Köszönöm az országgyűlési képviselő támogatását. Tessely Zoltán kiemelte a beruházás fontosságát, ugyanis egyes útszakaszok több mint fél évszázada várnak megújulásra. Példaként említette a korábban bányaútként használt keskeny szakaszt – ez nemcsak alapos javításra, de kiszélesítésre (5,5 méter) is került –, amely 1958 óta várta a dolgos kezeket, míg a Szent László-patak hídja 1960-ban volt utoljára renoválva. Az átadott beruházás által biztonságosabban és mosolygósabban is autózhatunk a dimbes-dombos részeken – tette hozzá fülig érő a szájjal a kormánybiztos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában