Frissen Fejérből

2022.02.09. 07:30

Városalkalmazás segít a velencei lakosoknak

Városapplikációt fejlesztett a közügyek intézésére Velence önkormányzata. Helyi képviselő fejlesztette ki és körülbelül egy hónapnyi tesztelés után adta át a városnak. Lehet rajta időpontot foglalni, kérdezni és bejelenteni is.

S. Töttő Rita

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: S Totto Rita

Hogy valami pozitívumról is szó essen Velence kapcsán, szeretnénk bemutatni a környék első városapplikációját – jelezte lapunknak a város polgármestere, Gerhard Ákos, hozzátéve, az elmúlt két évben teljesen egyértelművé vált az, hogy a velenceiek szeretnének beleszólni városuk sorsába. Ez motiválta az önkormányzatot arra, hogy új kommunikációs felületet nyisson a velenceiek számára. 

– A leginkább költséghatékony és interaktív megoldásnak egy applikáció létrehozása tűnt – fogalmazott a polgármester, rámutatva, hogy az okostelefonok korában már nem a helyi lap példányszámának emelésében látják a jövőt. Mint megtudtuk, az applikáció fejlesztésében jelentős szerepet vállalt Faragó Péter képviselő: 

– Nemcsak otthonosan mozog az online felületek kezelésében, de számos munkaórát áldozott arra, hogy az alkalmazás sokféle igényt kielégítsen. Körülbelül egy hónapnyi adatfeltöltés, tesztelés és finomhangolás után érte el az alkalmazás azt az állapotot, hogy felhívhassuk rá a velenceiek figyelmét. Az alkalmazáson a városlakók többek közt észrevételeket tehetnek. 

Az alkalmazáson a velencei városlakók többek közt észrevételeket is tehetnek

Forrás: S Totto Rita / S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

– Ezeknek nagyon örülünk, hiszen így naprakész, sőt olykor fotóval dokumentált, információja van a hivatalnak arról, hogy hol, milyen problémák ütik fel a fejüket Velencén. Az illegálisan lerakott szemét feltérképezésében, a kátyúk elhelyezkedésének megadásában és még egy sereg olyan gond megoldásában segíthetnek a velenceiek, amelyekkel esetenként fel lehet gyorsítani a problémák megoldását – tudtuk meg

. – A város intézményeinek elérhetőségén túl egy térképes segédletet is a helyiek rendelkezésére bocsátunk. Fontos funkció az igény szerint körzetenként értesítést küldő szemétszállítási naptár, vagy éppen a városi ünnepek és események értesítései, de számos egyéb is megtalálható rajta – sorolta Gerhard Ákos, aki szerint a környéken – tudomása szerint – ez az első ilyen típusú alkalmazás. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában