Helyi közélet

2022.02.24. 15:30

Újborkóstolót is terveznek Vértesbogláron

Jól indult az év a Vértesboglári Német Nemzetiségi Önkormányzat számára, akik eddig három sikeres pályázatról kaptak értesítést. Az eredményes tavalyi esztendő után energikusan vágtak neki az idei esztendőnek is.

Borsányi Bea

Szelle Ákos és a nemzetiségi képviselők a tájház felújításáért is sokat tettek

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap-archív

– Két teljes év van a hátunk mögött, sokat tanultunk az elmúlt időszakban, ami azért volt fontos, mert 2019-ben több képviselőtársammal együtt jómagam is újoncként vágtam bele ebbe a feladatba – kezdte Szelle Ákos, a nemzetiségi önkormányzat elnöke. – Azt nem mondhatom, hogy korábban nem ismertük egymást, és teljesen az alapoktól kellett kezdeni a közös munkát, hiszen a nemzetiségi tánccsoportban együtt táncolunk, így egyfajta összhang mindig is volt közöttünk – mondta aztán, majd hozzátette, jó a „csapat”, fiatal, dinamikus, ötletekkel, elképzelésekkel teli, és ami a legfontosabb, tesznek is ezek megvalósításáért. Ugyanakkor azt is kiemelte, nagyon sok segítőjük akad a faluban, közöttük a német nemzetiségi önkormányzat korábbi tagjai, akikre szintén mindig lehet számítani, és jó a kapcsolat a község önkormányzatával is.

 

Számos rendezvényük mellett tavaly sikerült a kitelepítés 75. évfordulójára egy új  emlékművet felállítaniuk, három út menti keresztet felújítani a falu határában, és folytatták a tájház felújítási munkálatait is. 2020-ban még csak egy, tavaly már három sikeres pályázatot is beadtak: nyertek támogatást egy zarándokútra az ausztriai Mariazellbe, a tájház régi tetejének felújítására, valamint a temető 140 éves keresztje is megszépülhet. Ezek tehát idén valósulnak meg.

 

– A temetőkereszt-felújításra korábban is pályáztunk, és örülünk, hogy ezúttal sikeresek voltunk. Magának a keresztnek a felújítása nem lesz kis kihívás, mert egyrészt nehezen megközelíthető helyen található, másfelől a kőfaragó mellett lakatosra is szükség lesz, mivel az egész alkotást vaspántok fogják össze, amik szintén felújításra szorulnak. Ráadásul olyan különleges betűtípussal készült a felirata, amit nekünk külön meg kellett szerkesztenünk, hogy azt is meg lehessen újítani – mondta Szelle. 

 

Ami az idei programokat illeti, nyilván ebben az évben is sok függ a vírushelyzettől, ami miatt már a második tollfosztás maradt el, de tervek azért vannak bőven idénre is. A megszokott programokon felül újak is lesznek. Tavaly szent­este először hirdettek dinsztelt­hurka-kóstolót – annak idején Bogláron kocsonyát vagy ezt ettek a legtöbb háznál az éjféli misét követően, amikor véget ért a böjt. Az este 6 órakor kezdődő „éjféli mise” utáni időpont azonban nem bizonyult szerencsésnek. Ha idén lesz rá lehetőség és később kezdik a misét, ismét megpróbálkoznak a programmal, és a templomból kijövőket dinsztelt hurkával kínálják. Abszolút újdonság lesz viszont a Márton-napi újborkóstoló, amit jó idő esetén a tájház udvarán, rossz idő esetén a művelődési házban terveznek megtartani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában