Minden találkozás értékes lehet

2022.02.17. 17:00

Kortárs kapcsolatépítés lehetőségét nyújtja a diákoknak az MCC

„Legyen egy olyan közösség, ahova el tudok járni, beszélni tudok, ki tudom fejezni magamat!” Ismét egy diák tapasztalatait osztjuk meg az MCC-ről.

Majer Tamás

Kígyóssy Evelin tavaly nyáron lett a tehetséggondozó program tagja

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Kígyóssy Evelin a Vasvári Pál Gimnázium kilencedikes diákja, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) fehérvári középiskolás programjának (KP) tagja mondta lapunknak nyilatkozva a bevezetőben álló mondatot. Nos, az MCC számára az a hely, az a közösség, ahol beszélhet, ahol elmondhatja a véleményét, s közben megismerheti mások gondolatait is. Tavaly nyáron csatlakozott a tehetséggondozó programhoz.

 

– Az MCC vitaközpontú, és engem ez nagyon érdekel. Most már nyílt külön vitaklub is – mondta Evelin; az MCC Vitaakadémiáján érveléstechnikát, kommunikációs megoldásokat sajátíthatnak el a diákok.

 

No, azért nem úgy kell elképzelni a fehérvári MCC középiskolásait, hogy közöttük mindenki bőbeszédű, nagyhangú véleményvezér. Nem is kell, hogy mindenki az legyen. – Sok olyan introvertált ember is van közöttünk, aki inkább másban, máshogy tudja kifejezni magát – mondta erről Evelin. – Szerintem nagyon jó közösség jött össze nálunk. Tudjuk úgy moderálni a beszélgetéseket, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. A társaim is érdekelnek, hiszen az ő véleményük, gondolataik is formálhatják az én világképemet is – tette még hozzá.

 

Lám, így, a diákok egymás közti kommunikációs tréningjein, illetve hétköznapi beszélgetéseik során is alakul a résztvevők világképe, tágul a horizontjuk. Az MCC programjai, képzései, előadásai is támogatják ugyanezt. Evelin az elmúlt félévben a program e-learning rendszerében a pszichológia kurzust végezte el, most pedig az íráskészség kurzuson pallérozódik. – A pszichológia nagyon érdekelt. Már gondolkoztam is rajta, hogy esetleg majd a jövőben arra az egyetemi szakra szeretnék menni – mondta. Úgy érezte, látva a kurzus felépítését, hogy kicsiben olyan, mintha egy egyetemi képzésen venne részt. Emiatt is izgalmas volt számára ez a stúdium. A szakirodalmak közül sok volt olyan, amelyek az egyetemeken is benne vannak a szakirodalmi listában. Az íráskészség kurzuson szerzett ismereteit pedig akár már most, egy-egy iskolai esszé, házi dolgozat megírásakor is kamatoztatni tudja. Az önéletrajzírás mikéntjéről is tanulnak, ahogy a motivációs levél fogalmáról, praktikáiról is. Ezek ismerete nagy előnyt jelenthet majd a későbbiekben. 

 

Evelin elmondása szerint a már említett jó közösség nemcsak a fehérvári régióközpontban jellemző az MCC-re. Ő maga, a programban részt vevő társaihoz hasonlóan, havonta egy szombatot rendre Budapesten tölt az úgynevezett KP-szombatokon. Nemcsak a fővárosban, de más egyetemi városokban is rendez hasonló nagy rendezvényeket a diákjai számára a Mathias Corvinus Collegium. – Nekem ez mindig nagyon nagy élményt jelent, mivel eszméletlen sok emberrel tudok találkozni, és nagyon színvonalas előadásokat hallgathatok meg. A délutáni programok kisebb csoportokban zajlanak, ennek az az előnye, hogy ezeken az előadók sokkal jobban képesen ránk figyelni, mint a délelőtt, akár több száz fő előtt tartott előadásokon – mondta Evelin. – Utána az MCC-sek együtt maradnak, tehát nem úgy van, hogy ha vége van a KP-szombat programjainak, akkor szétszéled mindenki, hanem utána elmegyünk együtt kajálni, beszélgetni, várost nézni; szóval utána is megy tovább a kapcsolatépítés.

 

Így aztán már nemcsak székesfehérvári, illetve Fejér megyei diákokkal kötött MCC-s ismeretségeket Evelin, hanem az ország számos pontján élő kortársával. Online azután már könnyű a kapcsolattartás, valamint a különböző, gyakran közös táborokon is újratalálkozhatnak. Nyilvánvaló, a jövő zenéje majd, hogy e kapcsolatokból ki mit hoz ki, mindenesetre minden ilyen találkozás értékes lehet, együttműködést eredményezhet. Hiszen az MCC-s diákok, akárhonnan is jöjjenek, arra törekednek, hogy gyümölcsöző kapcsolatokat alakítsanak ki a társaikkal, segítsék egymást most és a jövőben.

 

A fentiekből is látható, az MCC Középiskolás programja sok lehetőséget, ugyanakkor sok elfoglaltságot is jelent a tagjainak. Nem megy ez a tanulás rovására? – Én nem úgy tekintek az MCC-re, mint egy teherre, hanem mint egy élményre, mint egy közösségre, ahova szeretek járni, ezért mindig találok időt arra, hogy el tudjak menni – jegyezte meg erre felelve a Kígyóssy Evelin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában