Hatalmas stábbal

2022.02.03. 08:00

A Netflix forgat Tordason

A nagy múltú Sajnovics-kastély ismét élettel telt meg: korábban az Aranycsapat táborozott itt, és György walesi herceg is vendég volt. Ezúttal a Netf­lix Árnyék és csont című sorozat stábja költözött ideiglenesen az „erődítmény” falai közé.

Kecskés Zoltán

Filmesek és gyermekeik lepték el Tordast, az iskola és a patak közötti részen vert sátrat a Netflix-sorozat stábja

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Több mint százfős forgatócsoport érkezett kamionokkal kedd este a kétezer fős faluba, hogy az általános iskola és a patak közötti részen „sátrat verve” előkészüljenek a másnapi forgatásra. Szerették volna ezzel is szem előtt tartani, hogy a falubeliek hétköznapi életét – a munkába indulást, az iskolába járást – semmilyen módon ne zavarják.

 

Az általunk megkérdezett helybéliek ezt megerősítve elmondták, hogy fennakadást nem tapasztaltak, és minden a tájékoztatóban leírtak szerint zajlott. Többen még azt is hozzátették, boldogok, hogy ily módon az ő kis falujuk a középpontba kerülhet. Egy járókelő pedig azt emelte ki, hogy 17 éve nem járt senki a kastélyban, így külön öröm, hogy ismételten élettel telhetett meg az épület.

 

Bár stábunk szeretett volna exkluzív felvételeket készíteni a forgatásról, de sajnos erre nem volt lehetőségünk. Mint megtudtuk, a filmesek szigorú protokollhoz tartják magukat a járvány miatt, védve a forgatócsoport, azon belül is kiemelten a színészek egészségét, hiszen korábban már kétszer is betegségre hivatkozva kellett lemondaniuk a forgatást.

 

Apropó forgatás: a helyszínen annyit sikerült kiderítenünk, hogy nem egyszeri alkalom volt a tordasi látogatás, májusig még többször látott vendég lesz az Árnyék és csont című sorozat csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában