Középiskolás Program

2022.01.20. 18:30

Záloga a kezemben van!

Iránytű a továbbtanuláshoz címmel tartott fővárosi központjában nyílt napot január 15-én a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás programja. Ilyen rendezvények is elérhetők a tehetséggondozó diákjai számára.

Majer Tamás

Az érettségi még egyáltalán nem a vég!

Forrás: Kricskovics Antal

Fejér megyében Székesfehérváron, a királysori inkubátorházban található az országos, sőt határon túli magyarlakta településeken is aktív Mathias Corvinus Collegium régiós központja. 

Nézzük, mi történt a nyílt napon! A budapesti, az MCC Tas vezér utcai központjában lezajlott esemény Wittmann Zsolt programigazgató megnyitója után Bartusz Dobosi László, az MCC Középiskolás programjának vezető oktatójának stuDYING – Halálos találkozás az érettségi dementorokkal című előadásával, majd egy kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. 

Az előadás az érettségi körüli mítoszokról „mesélt”, a beszélgetés pedig a felvételiző diákok előtt álló kihívásokat, a felsőoktatás változásait tárgyalta meg. Szöőr Ádám moderátor vendégei Stumpf Kata, a Konnekt Egyesület társalapítója, Setényi János oktatáskutató, Hal Melinda pszichológus és Poros Gergely korábbi MCC-s diák voltak. 

Délután tizenkét párhuzamosan futó foglalkozás közül választhattak a résztvevők. Mivel minden előadás három különböző idősávban zajlott, illetve ismétlődött, így az érdeklődők is könnyebben válogathattak. Szűcs Dóra a külföldi tapasztalatszerzés lehetőségeiről, kihívásairól beszélt, Danóczy Blanka az önkéntességről, Zsidi Zsófia pedig a sikeres pályaválasztás zálogáról, ami nem más, mint az önismeret! Az érdeklődők meghallgathatták Pethő Judit Mindent a Felviről – Ismerkedés az E-felvételi rendszerrel című bemutatóját is. Ezenfelül jelenlegi és volt MCC-s diákok is megosztották tapasztalataikat a nyílt nap közönségével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában