Előretekintés

2022.01.28. 07:30

Martonvásár polgármesterének célja: Továbbmenni az úton

A város polgármestere, Szabó Tibor összegezte az elmúlt évet, melyben megemlékezett azokról, akik eltávoztak. Emellett az idei év kihívásait is górcső alá vette.

Kecskés Zoltán

A közelmúltban éppen a rendőrség épülete újult meg

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Sosem gondoltuk volna, hogy Magyarországon is egy váratlan és szokatlan élethelyzet veszi kezdetét, mellyel a mai napig küzdünk, hiszen immár két éve, hogy a pandémia súlyos és mindannyiunkat megterhelő időszakában élünk – kezdte évindító gondolatait a városvezető, hozzátéve, az új kihívások és nehézségek egyúttal megerősítették közösségüket is, példátlan összefogás volt tapasztalható. Megköszönte a polgárok, az orvosok, a polgárőrök, a rend­őrök és a tűzoltók, valamint az egészségügyben dolgozók és a szociális munkában részt vevők munkáját is, nem megfeledkezve kollégáiról, a képviselőkről sem.

 

Kiemelte, hogy a testület legutóbbi ülésén értékelték az elmúlt évet – körülbelül 200 millió forintot takarítottak meg –, valamint a jövőre vonatkozóan is egyeztettek. Nekiálltak előkészíteni egy olyan – legalább fél évtizedre kiterjedő – tervet, ami saját erőt és állami, illetve uniós forrásokat feltételezve továbbviszi városuk fejlődését azon az úton, melyre 10 évvel ezelőtt léptek rá.

 

– Tervezzük a Grimm Lóránt Egészségközpont átépítésének befejezését. Ez azt jelenti, hogy a háziorvosi rendelők is megújulnak, és az egészségház egységes építészeti képet mutat majd. Emellett tervezzük az óvoda energetikai felújítását, és folyamatban van az új bölcsődénk építése is. A bölcsődével kapcsolatban további bővítésre is pályázunk, és nem mondtunk le az uszoda építéséről sem, azonban az egy hosszabb távú projekt. Ez a beruházás akkora nagyságrendet képvisel, melyet az önkormányzat egyedül nem tud vállalni, így állami közreműködésre számítunk. Jelen pillanatban az egyeztetések és a tervezés megkezdésének szakaszában vagyunk.

 

Bejegyzésében többek között az április 3-ai választásokra is kitért:

 

– Arról döntünk, hogy az eddigi kiegyensúlyozott, hatékony kormányzás maradjon-e a jövőben – ami Martonvásár számára sok hozadékkal járt, sok álmunkat meg tudtuk valósítani –, vagy esetleg úgy érzik az itt lakók, hogy ezen változtatni kell. Feladjuk-e azokat a fontos, több évszázados értékeket, melyeket mi, magyarok megteremtettünk, és amelyek az elmúlt tíz évben megerősítettek bennünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában