Frissen Fejérből

2022.01.18. 14:00

Kormányzati segítséget kap több Fejér megyei önkormányzat

Az önkormányzatok és a kormány között zajlott sikeres tárgyalások eredményeként – a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében – több tízmilliárd forintos kiegészítő működési forrást kapnak az önkormányzatok, ami a hivatal működését, valamint az év elején bevezetett béremelések fedezetét kívánja megcélozni.

Kecskés Zoltán

A közfeladatok ellátását, így az óvodai dolgozók béremelését is segíti a támogatás

Forrás: Ladóczki Balázs

Erről Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is írt a közösségi oldalára feltett bejegyzésében. A városvezető kiemelte, hogy a kormány több ágazatban, minden önkormányzat számára biztosítja azt a működési többlettámogatást, ami a január 1-től bevezetett béremelések (minimálbér, garantált bérminimum, önkormányzatokat érintő ágazati béremelések több szektorban) fedezetéhez szükséges. Ez Székesfehérvár esetében 535 millió forintot jelent.

 

De mi a helyzet a megye többi településén? A lapunk által megkeresett és megkérdezett polgármesterek közül valamennyien örülnek a döntésnek, a segítségnek, de konkrét számokkal lapzártánkig nem tudtak szolgálni. Mint megtudtuk, a támogatás nagysága önkormányzatonként eltérő, hiszen változik, hogy mekkora forrás szükséges a településeken a megemelt bérek fedezéséhez. Az összeg mértéke nagyban függ például a különböző önkormányzati fenntartású intézményekben dolgozók számától vagy éppen a munkakör típusától.

 

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a kormány béremelési támogatása mellett a településüzemeltetésre – hivatali működési támogatás és egyéb önkormányzati feladatok, mint zöldterület-kezelés, köztemető-fenntartás, közvilágítás és útfenntartás – is pluszforrást juttat az önkormányzatok részére. Ezt is szintén mindegyik magyar település megkapja, méretétől, lakosságszámától, polgármesterének pártállásától függetlenül. Ez Székesfehérvárra vonatkozóan 28 millió forint kiegészítő támogatást jelent. Dunaújváros például közel 14 és fél milliót, addig Mór 5 és fél milliót, Gárdony majd hetet, Bicske ötöt, Ercsi pedig több mint 4 millió plusz­forrást kap többek között.

 

Cser-Palkovics András, a fentebb említett bejegyzésének zárszavaként, valamennyi település vezetőjéhez is szólt:

 

– Tisztelt Polgármester Hölgyek és Urak, kedves Kollégák! Most arra kérném Önöket, hogy ki-ki saját települése vonatkozásában tájékoztassa erről a kormányzati döntésről és a kiegészítő támogatás mértékéről az embereket. Így lenne tény- és sportszerű. Az én tapasztalatom az, hogy érdemes nemcsak a vélt vagy valós kritikákról, hanem az elért pozitív eredményekről is tájékoztatni a közvéleményt. A mostani béremelések példája is mutatja, hogy ha az ember partnerként, felkészülten, korrekten tárgyal, akkor tudunk eredményt elérni. Bízom benne, hogy ez további területeken is sikerül majd. Köszönöm tehát a kormányzatnak a gyors döntéshozatalt, az önkormányzatoknak juttatott sok tíz milliárd forintos kiegészítő kompenzációt és minden olyan polgármester kollégámnak a közös fellépést, akik települési és nem pártpolitikai érdekek mentén képviselik az önkormányzati világ érdekeit!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában