Jó reggelt, Fejér megye!

Homályosodott, sűrűsödött a levegő a száraz ágak fölött. Pirulni kezdtek a törékeny kérgek, izzásukból felkúszott néha egy forró lehelet az égbe, mintha csak szabadulni vágyó lelkek lágy, tünékeny varázsa lett volna. A szabad ég alatt táncot jártak a színjátszó lángok, észrevétlenül emésztve fel önmagukat. A régiek hite szerint a közéjük vetett búza egyfajta átjáróként szolgál – vagy legalábbis ahhoz segít hozzá – az e világból induló lelkeknek. Olyan lehet ez, mintha csak a képzeletünkből nyitnánk kaput a másik világba, ahová vágyunk. Ilyen kis kaput szerettem volna nyitni egy éppen távozónak. Hogy ezek a hitek, remények kinek számítanak jobban: a távozónak vagy az itt maradónak, nem tudom. De azt igen, hogy amit egy mai mese is mond, az igenis számít: „Az élet olyan, mint a szél. És mint a szél, úgy száll tova. És elmegy innen máshova”.