Évértékelő

2022.01.13. 11:30

Így sem állt le a működés Bicskén

A megye vélhetően egyik legszebb polgármesteri hivatala a bicskei városháza. Eredeti külsejéhez hűen renoválták, s a kor igényeihez illeszkedőn korszerűsítették néhány éve. A pandémia idején volt, amikor ketten tartózkodtak benne.

Zsohár Melinda

Bálint Istvánné: „A nappaliból nem lehet várost vezetni, sem pandémiát kezelni”

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az elmúlt év nehéz volt, még inkább tanulságos, de semmiképp sem híján a szeretetnek – foglalja össze Bálint Istvánné polgármester a 2021-es esztendőt. A legfontosabb most a közösségi élet újraszervezése, mert az szenvedett csorbát a kényszerű bezárkózás miatt.

 

Visszatérve a városházára, a Covid-időszakot nem hagyhatjuk ki. „A nappaliból nem lehet várost vezetni, sem pandémiát kezelni” – ismétli meg a polgármester asszony az általa hangoztatott mondást. Gyakran megesett, hogy csupán ketten tartózkodtak a házban, ő és a portás, mindenki otthonról dolgozott. Működött az ügyintézés, az iratok eljutottak a helyükre, a határozatok megszülettek, nem küldtek el senkit, fizetés nélküli szabadságra sem – beleértve ebbe az önkormányzat többi intézményeit is. Az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ (Kapcsolat Központ), a városi uszoda és konyha, a gazdasági szervezet és az óvodai dolgozók is tették a dolgukat. Pontosabban az uszodát bezárták, a dolgozók azonban a bicskei tulajdonú zánkai ifjúsági tábor faházainak felújításában vettek részt. A pandémia lazulását követően dolgozott a teljes hivatal, majd szeptembertől visszatértek a kialakított „feles” működésre, ez bevált. S egy helyi „specialitás”: az egészségügyi végzettségű polgármester szerdánként személyesen maga teszteli kollégáit, a szakmai protokoll szerint.

 

A tavalyi felújítások, fejlesztések, beruházások hosszú listát képeznek, jelentős összegekkel – állami, nemzeti forrásokból, valamint európai uniós támogatásokból. A villámesőzések miatt sürgetővé vált csapadékvíz-elvezetés tanulmánytervei elkészültek, a pályázaton elnyert mintegy 270 millió forintból idén elkezdődik a kivitelezés. A Bicske Szíve Park futópályával gazdagodott, s a közelében álló uszoda mellett elkészült a kültéri szauna 30 millió forintos pályázati pénzből, s új külső vizesblokk szolgálja a kényelmet. Átadták a Nagy Károly téren a városi piacot, a hozzá kapcsolódó úttal, parkolókkal – utóbbiak 78 millióba kerültek. A nagyszabású, állami forrásból megvalósult, hétmilliárd forint összegű szennyvízberuházás Bicskére vonatkozó része 1,3 milliárdot tett ki, korszerű szennyvíztelep emeli a szolgáltatást, a kibővült, helyenként kicserélt csatornarendszerrel együtt. Tizenhárom szociális bérlakás energetikai korszerűsítését végezték el 215 millió forintból, járda épült a Táncsics utcában 28 millióból. Tovább bővült a kerékpárút a Galagonyás-dűlőbéli szakasszal, 180 milliós pályázati pénzből. Illegális hulladéklerakó felszámolására kétszer nyertek összesen 55 milliót, de nem értek a végére. Bicske nagy határú, 77 négyzetkilométeren fekszik, Tatabányától Herceghalomig. És a legnagyobb beruházás is elindult, a 12,9 milliárd forintnyi állami forrásból finanszírozott intermodális közlekedési csomópont kialakítása – parkolók, aluljáró, összekötő út, a rakodó áthelyezése hoz óriási változást.

 

Az idei tervekben szerepel a tűzoltólaktanya energetikai korszerűsítése 67 millió forintból, zártkerti útépítés az Előhegyen 19,7 millióból, s szintén út és két buszmegálló készül a Losonci és a Bihari utcákban 134 millióból. Városi kerékpár­út épül 140 millióból, a művelődési ház belső korszerűsítése 100 millióból történik, hamarosan végeznek. A BTC (Bicskei Torna Club) égisze alatt épül a Lajtha Ház, folyamatban van a sportcsarnok építési engedélyeztetése. Felzárkóztató prog­ramra 150 milliót fordít a város, a kis állomás felújítására is sor kerül a MÁV beruházásában. Az egészségügyi központ fejlesztésének kivitelezésére várja a kedvező ajánlatokat a bonyolító állami cég, a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában