Ercsi óvónő gyűjt egy kárpátaljai családnak

Az ercsi református gyülekezet az elmúlt években két alkalommal  küldött nagyobb adományt a Kárpátalján élő elhagyott, árva gyerekeknek, így ismerkedett meg a KEGYES – Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése – Alapítványán keresztül a beregszászi kisfiú és édesanyja szomorú történetével. Az édesanya még várandós volt, amikor párját, Lacika édesapját és az apját egy balesetben elveszítette, és innentől, családfenntartó nélküli életük fenekestül felfordult. A szerény körülmények között élő család régi típusú lakásában nincs fürdőszoba, lavórban mosakodnak, az otthon melegét pedig egy régi, kopott dobkályha adja, de éjszakára már nem raknak rá, félve attól, hogy egy szikra bármikor kipattanhat a rosszul záródó ajtón.

Ekkor fogalmazódott meg az ötlet Mártában, hogy a társa által készített – Szepesi János egyébként többszörös Magyar Kézműves Remek díjas fafaragó népi iparművész – faliképet licitre bocsássa, és a befolyt összegből kályhát adományozzon a családnak. A bőkezű felajánlásoknak köszönhetően és egy isteni beavatkozás révén az új évben egy kárpátaljai kereskedő közreműködésével az otthon melegét már az új tűzhely adja.

A szülők példája meghatározó a gyermekek fejlődésében, befolyásolja személyiségünk alakulását – akárcsak Márta életében, akinek családját sok megpróbáltatás érte gyerekkorában, innen jött az indíttatás.

– Lacika történetét megismerve édesanyám jutott eszembe, s azok a napok, amikor rólunk, gyerekekről egyedül gondoskodott. Apám a börtönben várta 1956 „ajándékait”, nem sejtve, hogy élet, fogság vagy halál lesz a szabadságvágy jutalma. Máig sem tudom, hogy ki volt a „tettes”, de valaki háromszáz forintot küldött nekünk névtelenül, hogy átvészeljük a nyomorúságot – mesélte lapunknak.

Partfal című blogjában folyamatosan beszámol a beregszászi család történéseiről is. Mint megtudtuk, aki szeretne segíteni, az megteheti az oldalán keresztül. Minden apróság jól jön… Ahogy írja is bejegyzésében: „Új kályha mellé a rossz ajtó helyett másik kerül, meg tüzelő, szép sorjában, hogy a gyermeknek, aki apa és nagyapa nélkül nő fel, biztonságos legyen a kis élete anyukájával, nagymamájával, együtt, szeretetben…”