Megosztja a közlekedés résztvevőit

2022.01.11. 11:30

Egy anyuka szerint egyre kevesebb autós áll meg a zebránál, s azok is türelmetlenek

A közlekedésben bármilyen módon részt vevők közötti konfliktusok közül több szempontból is kiemelkedik a gyalogátkelőhelyek használatának kérdése. Mint minden esetben, itt is legtöbben a saját igazukat védik, ugyanakkor a pozitív tapasztalatok mellett bőven előfordulnak negatívak is.

Baráth Eszter

Autóval, gyalog vagy éppen kerékpárral veszünk is részt a közlekedésben, mondhatni, a legnagyobb konfliktusokat és nézeteltéréseket a gyalogátkelőhelyek használata okozza.

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A napokban terjedt el egy gyermekével babakocsival közlekedő édesanya nyílt levele, amelyet a közösségi médián keresztül címzett az autósoknak. A fiatal anyuka gyermekével tett sétái alkalmával szerzett tapasztalatait írta le, amelyek szerint az elmúlt időszakban egyre kevésbé állnak meg a járművek vezetői a gyalogátkelőhelyeknél. A levél szerint viszont azokban az esetekben, amikor mégis megállnak, és megadják az elsőbbséget, sokszor nem várják meg, hogy a gyalogos átérjen az út túloldalára, hanem amint úgy látják, elegendő hely van autójuk számára, tovább is hajtanak. Ahogy az anyuka leírta, a járdaszegélynél sajnos meg kell állnia, mert annak magassága vagy éppen az idő előrehaladtával megromlott állapota miatt a babakocsit nehéz feljuttatni rajta úgy, hogy ne rázkódjon túlságosan. Felhívja a figyelmet azokra az esetekre is – amelyek vele is elő szoktak fordulni –, hogy ha valaki nagyobb gyermekkel közlekedik, aki esetleg biciklivel vagy rollerrel halad mellette, különösen veszélyes, ha az autósok nem várják meg, míg átérnek az úton, hiszen a gyermek bármikor eleshet.

 

Többségében egyetértést tapasztaltunk a reakciókat böngészve, ugyanakkor ellen­érvek is felmerültek a székesfehérvári közlekedésben részt vevők részéről is. Van, aki szerint hosszú listát lehetne írni a zebránál szabálytalankodó autósokról, de természetesen vannak olyanok is, akik úgy vélik, a gyalogosok sem ártatlanok.

 

Egy hölgy néhány nappal ezelőtti tapasztalatáról számolt be, miszerint esetében sem várták meg, hogy átérjen a gyalogátkelőn, és felvetette, hogy egyik sofőr sem tudhatja, hogy az éppen előtte haladó gyalogos esetleg kívülről nem látható egészségügyi problémák miatt nem tud gyorsabban sétálni. Néhányan arra panaszkodnak, hogy meg sem adják nekik az elsőbbséget, több autó is elhalad előttük, míg a zebránál várakoznak, és valaki átengedik őket. Ugyanakkor van, aki pozitív tapasztalatról számol be, miszerint gyalogosként az esetek túlnyomó többségében szabályos sofőrökkel találkozik, akik átengedik az átkelőn, vagy ha mégsem tudnak megállni, bocsánatkérően intenek felé.

 

Több autós szerint viszont sok gyalogos körül sem néz, amikor lelép az úttestre, és néhány olyan esettel is találkoznak, amikor valaki telefonozva vagy éppen jól láthatóan direkt halad át lassan a gyalogátkelőhelyen.

A gyalogosoktól és az autósoktól is körültekintést igényel a balesetmentes áthaladás

Forrás: FMH-Archív

A KRESZ szerint azonban bár az átkelőn elsőbbséget kell adni a gyalogosoknak, és a járműveknek olyan sebességgel kell megközelíteniük, hogy szükség esetén meg tudjanak állni, a gyalogosoknak is oda kell figyelniük. A szabályok szerint nem léphetnek le váratlanul az úttestre, és kötelesek a legrövidebb utat választani az áthaladáshoz. Nem tehetnek olyat, amivel esetleg megzavarják vagy megtévesztik a sofőröket, és akkor sem léphetnek az úttestre, ha az autós már olyan közel van, hogy nem tudna előtte áthaladni úgy, hogy ne zavarja meg. Sokan olyan helyen is átmennek az úton, ahol nincs kijelölt átkelőhely, a KRESZ szerint ezt viszont csak akkor tehetik meg, ha előtte meggyőződtek arról, ez idő alatt nem zavarják a járműforgalmat.

 

Legutóbb majdnem tragédia lett - Nem is kell olyan messzire visszatekintenünk: december 29-én kis híján tragédiával végződött a sofőr – vélhetően „csupán” – figyelmetlensége. December 29-én Székesfehérváron, a Lövölde utcában egy 50 éves helyi lakos érkezett a Budai út felől a vasútállomás irányába, amikor a kijelölt gyalogátkelőhelyhez érve nem biztosított elsőbbséget a szabályosan áthaladó gyalogos részére, és elütötte. A baleset következtében a 79 éves nő megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Hasonló vagy „enyhébb” esetekkel és a gyalogátkelőhelyek autóval, gyalog vagy biciklivel való helyes használatával kapcsolatban kerestük a Fejér Megyei Rend­őr-főkapitányságot, a válaszukkal a „zsebünkben” folytatjuk még a témát. A baleset részleteit itt olvashatják: https://www.feol.hu/helyi-kek-hirek/2021/12/zebran-gazoltak-el-egy-79-eves-not-a-lovolde-utcaban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában