Feledhetetlen élmény

2022.01.28. 17:30

Az MCC segítségével járta be Európa pénzügyi nagyvárosait a fehérvári Bódis Bence

Frankfurtban, Brüsszelben, Londonban járt tanulmányi úton Bódis Bence telekis diák. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás programjának (KP) köszönheti az utat, valamint saját magának, persze.

Majer Tamás

A Mathias Corvinus Collegium utazó diákjainak és kísérőinek csoportja Frankfurt belvárosában

Forrás: a szervezők

Bódis Bence nyáron vált MCC-s diákká. Azért jelentkezett az MCC-hez – amelynek egyik régióközpontja Székesfehérváron működik –, mert elhitte barátja tanácsát: nagyon sok lehetőséget rejt magában a Kárpát-medence-szerte aktív tehetséggondozó intézmény mindegyik programja. A tizenhét esztendős fiatalember nem is csalódott, azóta már elvégzett két e-learning MCC-kurzust: a közgazdasági, valamint az íráskészség megnevezésű online képzés van mögötte. Gyakran vesz részt a fehérvári klubdélutánokon és a budapesti tematikus napokon, az úgynevezett KP-szombatokon.

 

– Közösség szempontjából is rengeteget adott nekem az MCC. Volt, hogy közösen buliztunk; több ilyen összejövetel is volt MCC-sek között. Ebben tényleg az a nagyon jó, hogy Sátoraljaújhelytől egészen Sopronig nagyon-nagyon sok embert megismerhetek az egész országból, rengeteg új kapcsolatot lehet teremteni – mondta.

 

Bence például megismerkedett egy szegedi MCC-s lánnyal, aki likőrkészítéssel szeretne foglalkozni. S mivel ő másodmagával egy gánti telken levendulaültetéssel és levendulaszörp-készítéssel foglalkozik, már egyeztettek is arról, hogyan állíthatnának elő levendulás likőröket!

Bódis Bence nagy lehetőséget lát az MCC-s közösségben

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A három pénzügyi központ, európai nagyváros – Brüsszel, Frankfurt, London – meglátogatását, a november 29-től december 6-ig tartó díjmentes szakmai út lehetőségét Bódis Bence egy, az MCC Középiskolás programjában részt vevő diákok számára nyitott pályázat révén nyerte el. Tíz diák utazhatott.

 

– Hozzávetőlegesen nyolcvan diák adta be a pályázatot. Kellett írni egy motivációs levelet, illetve egy szakmai önéletrajzot – mondta; ebben a szörpös vállalkozás is benne volt már.

 

A kiválasztás második köre már nehezebb volt. – A húsz legjobb pályázat íróját beválogatták egy pesti felkészítő napra, ahol megnéztünk egy, a Brexittel kapcsolatos filmet, meghallgattunk a Brexittel, illetve az Európai Unióval kapcsolatban egy előadást, ezután pedig egy tesztet kellett kitöltenünk, elsősorban azokból az ismeretekből, amelyeket aznap sajátítottunk el. Ezenfelül volt egy magyar és egy angol nyelvű interjú is.

Frankfurti látkép a Main Towerből

– Nagyon-nagyon szép helyeken jártunk; már ez is feledhetetlen élmény, de az út abszolút elérte a célját: szakmai ismeretet szerezhettünk. Két téma köré épült a tematika: az egyik az Európai Unió gazdasága, illetve az euró, a másik pedig a Brexit volt, ezért is mentünk el Londonba is, hogy a saját bőrünkön érezhessük, milyen következményei vannak ennek – mondta.

 

– Brüsszelből utaztunk Londonba, a Csatorna-alagúton keresztül, vonattal. Nekem négyszer ellenőrizték az útlevelemet. Volt, akinek hatszor – mesélte. A brit határőrök sok-sok kérdés feltettek, órákon keresztül tartott az ellenőrzés. – Én jártam Londonban 2015-ben, és akkor semmit nem kellett csinálni, csak a személyit megmutatni a londoni reptéren. Most, ahhoz képest tényleg rengeteget kellett készülnünk arra, hogy egyáltalán beutazhassunk az országba. Volt olyan helyzet, amikor azt mondtuk, hogy hát ide nem biztos, hogy bejutunk…

 

A legjobb élményt Bence számára a frankfurti Geldmuseum meglátogatása jelentette. – Már a kiállítás is nagyon izgalmas volt, emellett lehetőségünk volt meghallgatni egy Európai Központi Bank-dolgozó részletes prezentációját arról, hogyan működik az eurórendszer, hogyan tudják fenntartani a stabilitását. Számomra ez nagyon érdekes volt, nagyon hasznos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában