A szív szava a pénz helyett - A Csákvári Önkéntes Tűzoltó-egyesület megérheti a 150. születésnapját

A csákvári önkéntes tűzoltók első főparancsnoka gróf Esterházy Miklós Móric volt, de tiszteletbeli tagként gróf Széchenyi Ödönt is számon tartották, ami persze abban az időben nem volt példa nélküli. Talán nem is volt olyan tűzoltó egyesület Magyarországon, ahol ne lett volna valamilyen formában tag az állami tűzoltóság megszervezője. Csákváron köztudott, hogy a tűzoltók első bázisa a Kossuth utcában ma is álló tűztorony és a hozzá tartozó szolgálati lakás volt, amit – számos más épülethez hasonlóan – az Esterházy család emeltetett. Ők szerezték be az első kézi hajtású tűzoltókocsikat is. Ebben az épületben két szerállás volt. A tűzoltók innen a II. világháborút követően költöztek át a Kossuth utca végére. Ma is ott van a tűzoltószertár.

– A századfordulón Fejér megyében több mint száz tűzoltó egyesület létezett (vö. ma 108 település van a megyében), amelyek kezdetben – miután a fizikai felkészültség elvárás volt a tűzoltóktól – sok esetben összefonódtak a tornaegyletekkel. Ezek az egyesületek azonban minden esetben önkéntes alapon működtek – úgy tartották, nincs az a fizetés, ami többet adna a szív szavánál. Ami a tűzoltással összefüggő feladatokat illeti, idővel a különböző szakmacsoportoknak kialakultak a saját feladataik. Fehérváron például az asztalosok, ácsok bontották az égő tetőszerkezetet, a bőrműveseknek kellett biztosítani a víz oltóhelyre történő eljutását stb. Ez már megkívánt egyfajta szervezettséget. A technika fejlődésével és a települések növekedésével aztán létrejött az állandóan riasztható hivatásos állomány is – mesélte Farkas Bozsik Gábor.

A tűzoltótoronyban annak idején két fő adott tűzőrséget, akik a falut kémlelve tűzre utaló jeleket, például lángokat, sűrű felszálló sötét füstöt kerestek. Tűz esetén egyikük a templomba futott, ahol vészjelzésként félreverette a harangot (képletesen fogalmazva ilyenkor nem bim-bam, csak bim-bim szólt), másikuk a négy égtáj felé néző ablakok közül abba tette a vörös zászlót, vagy egyéb jelzést, amerre a tüzet kellett keresni az oltani indulóknak. A faluban mindig annyi friss lópárnak kellett rendelkezésre állnia tűz esetére, ahány lóval vontatott eszköze volt az egyesületnek (pl. szivattyús vagy lajtos kocsi). A tűzoltás folyamata már akkor sem csak abból állt, hogy vízzel locsolják a lángokat. A tűz közeléből igyekeztek eltávolítani az éghető anyagokat, vagy lehúzni a tetőről az izzó gerendákat.

– Konkrét számokat nem tudok mondani, de több tűz­eset fordult elő régen, mint manapság, ami az eltérő életformából és a kevésbé „tűzbiztos” technikákból adódott. A házak fa tetőszerkezete és a nádborítás miatt pedig a lángok gyorsan terjedtek. Léteztek persze már abban az időben is tűzrendszabályok. A telkeknek például csak az egyik oldalára lehetett építeni, hogy két épület között legyen távolság, de tilos volt az épületek közelébe gyú­lékony gabona-, szalma- és tüzelőrőzse-kazlakat helyezni – mondta a tűzoltó. A tűzrendészeti szabályok a tűzoltási technikákkal együtt sokat fejlődtek az idők folyamán, így mára nagyságrendekkel csökkent a tűzesetek száma. Ma arányait tekintve a műszaki mentések – amibe a baleseteken kívül minden más beletartozik, pl. vihar, vagy árvízkár, nagy értékű állatok mentése, stb. – száma meghaladja a tűzesetek számát. A Csákvári ÖTE érdekessége, hogy fennállása során egyszer sem szűnt meg, bár történetében voltak aktív és kevésbé aktív időszakok. Jelenleg 37 tagja van, ebből nagyjából 15 fő vesz részt a mentésekben. Az egyesület felszereltségére nem lehet panasz, ám ahogy az ÖTE szakmai vezetője szerint a legfontosabb, hogy a jövőben is legyenek önkéntesek, akikre lehet számítani. Ha minden jól alakul, a Csákvári Önkéntes Tűzoltó-egyesület jó eséllyel működőképesen éri meg a 150. születésnapját is.