Frissen Fejérből

2022.01.19. 07:30

A Pátkai-víztározó helyzetéről Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot kérdeztük

Egy olvasói megkeresés nyomán utánajártunk, hogy a Pátkai-víztározó leeresztésének lehetnek-e káros következményei az élővilág szempontjából.

Tóth Réka

Fagyos a hangulat a pátkai tározónál is

Forrás: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

Korábbi cikkünkben Urfi Tamás, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének ügyvivője nyilatkozott arról, hogy mit tud ez ügyben. A leeresztés ütemezésével kapcsolatos kérdéseinkkel pedig felkerestük a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, akik készségesen válaszoltak nekünk. 

Nyilatkozatukban elmondták, hogy a Pátkai-tározó vízszintjét az ütemterv szerint, 370 centiméter vízállásig tervezik leengedni, ami a minimális üzemvízszintet takarja, tehát a mostani tervezet szerint nem kerül sor a tó teljes leengedésére. A tározó vízállása január 14-én 7 órakor 450 centiméter volt, a csökkenés mértéke pedig a vízeresztés mostani ütemében napi 2 centiméter. 

Továbbá arról is beszámoltak nekünk, hogy a Velencei-tó január 14-én 7 órakor mért vízszintje 92 centiméter. A vízpótlás mostani menetében a szint körülbelül 4-5 naponta emelkedik 1 centiméterrel, az esetleges csapadéktevékenységet nem számítva. 

 

A Velencei-tó vízpótlása a Pátkán lévő vízkészletből várhatóan február közepéig fog tartani, további vízszintemelkedés ezután már csak a csapadékból várható. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában