Nincs jogunk nem hálásnak lenni - A bicskei Pásztor Balázs fogyatékkal élőknek hozott létre társkereső oldalt

Az alig harmincegy esztendős Pásztor Balázs vérbeli vendéglátós, nagyon szereti ezt a munkát. Csöndes, fegyelmezett, fiatal férfi, félmosoly az arcán. Pincér. Bicskén kilenc éve dolgozik ugyanott, bár a Covid a munkáját és anyagi életét is megrázta. Tűzvédelmi mérnök, édesapja cégében maradhatott volna, szakképzett fodrász, s nemzetközi krupié végzettséget szerzett. Három éve azonban alaposan megváltozott az élete. 

– Egy „részeg este” a barátaimmal azt latolgattuk, miből lehetne pénzt csinálni. Mondtam a többieknek, hogy 2007-ben az Egyesült Államokban létrehoztak egy társkereső internetes oldalt az AIDS-eseknek, s két év alatt 40 millió dollárt kerestek vele. Nem moralizáltam, az azért végigsuhant bennem, nyilván a betegeknek is jó volt, összehozták az embereket, akik nem találkoztak volna egymással – meséli egy szuszra és komolyan. Megszokta, hogy ezen gyorsan ítélkezni szoktak, de ez akkor csöppet sem érdekelte. Racionálisan látott neki, és „felmérte” a magyar „piacot”, ám hála Istennek kevés AIDS-es él Magyarországon, állapította meg, s elvetette az ötletet. 

De a „piaci rést” a fogyatékkal élők jelentették mégis, rájött, a társkeresők világában ők lényegében nem szerepelnek. Saját megtakarított pénzét, több millió forintot tett bele az oldal fejlesztésébe, s megszületett a fatemate.hu. Sorstárs, ezt jelenti az angol szó, és persze fizetősként indította el az érdeklődőknek, mert ez volt az eredeti cél. Csakhogy történt valami. Beleásta magát a fogyatékkal élők életébe, és elindult azon a bizonyos damaszkuszi úton, amikor gyökeresen megváltozik az ember szemlélete. Ő nem használja Szent Pál példáját, ennél sokkal szerényebb, de nem tagadja érzéseit. 

– Találkoztam Bovier György kerekesszékes teniszezővel, majd a valóban mozgássérült Fenyvesi Zoltánnal, aki Till Attila Tiszta szívvel című filmjében az egyik főszerepet alakítja. Megismerkedtem a Down Alapítvány munkájával, és a Kézenfogva Alapítvánnyal is felvettem a kapcsolatot. Megviselt minden újabb találkozás, és megértettem, amit mondanak, hogy ők és a hozzájuk hasonlók nem a nulláról indulnak, hanem mínuszról! Azóta nem használom a megkülönböztetést, hogy ép, nem ép. S mindennap elmondom, hogy nincs jogunk nem hálásnak lenni bármiért is! 

Szinte kizárólag testi fogyatékkal, az életmódra is kiható betegségekkel élőkről van szó, az értelmi sérültek társkeresése bonyolultabb en­nél is. Mi­után Balázs elköltötte a megtakarított pénzét, s bár a Covid idején alig keresett, azt is ráköltötte az oldalra – ingyenessé tette. Van rajta egy fizetős kicsi csomag, de az is támogatásra megy. A lelki felismerések vitték tovább ettől kezdve. Magyarországon mintegy tíz százalék érintett betegségben, fogyatékosságban – ez nem kis szám. A társkereső oldalon úgy nyolcszázan regisztráltak, szinte mindenki fotó nélkül, a szemérmes rejtőzködés jellemzi őket. Vegyes az életkor, a harmincasok, ötven-hatvan évesek vannak többségben, a férfiak aránya 70 százalékos. Az oldal ugyan vakoknak nincs kifejlesztve, de a gyengénlátók tudják használni, és nem ugrál, nem vibrál semmi. Egyelőre nincs reklám, ezt még ki kell dolgozni, az ilyen jellegű bevétel is a „célközönséget” szolgálná. 

– Az oldal nem rólam szól, de a szívügyem, a „kisfiam” – mondja Balázs, és hozzáteszi, nem közvetít. És nemcsak a szerelem, hanem a barátság terepe is az ország egyetlen, kifejezetten fogyatékkal élőknek szóló társkereső oldala. Nem olvas bele semmibe, nincs klub s efféle, akik itt egymásra találnak, azt már maguk szervezik tovább. A nyitóképen egy kerekesszékes személy látható háttal, s ennyi olvasható: „Találj párra, szerelemre! Ismerkedj, barátkozz, hiszen mindenkinek jár a boldogság!”