2021.12.09. 16:00
Megújult a gyúrói iskola, de tovább fejlesztenének
Nem is olyan régen még az iskola fennmaradásáért kellett küzdeni, ma pedig egy felújított épület átadására kerül sor – mondta Tessely Zoltán országgyűlési képviselő a felújított iskolaépület átadásán.

Fazekas Attila, Szilágyiné Németh Sarolta, Tessely Zoltán és Horváth Gyula az épület átadásán
Forrás: Kricskovics Antal
Az eseményen elhangzott: a Váli Vajda János Általános Iskola Gyúrói Tagiskolája 34,5 millió forintból újult meg. Az iskolának jelenleg három alsós osztálya van, ahová 41 kisdiák jár, őket öt pedagógus tanítja. A tagintézmény vezetője, Fazekas Attila azt is elmondta, büszke arra, hogy a tanulók között vannak, akiket a szomszédos településekről hordanak át Gyúróra, ami egyfajta pozitív visszajelzés az iskolában folyó szakmai munkáról.
A felújítási munkálatok költségét a település a Magyar falu programban nyerte el. Az átadón, amelyen Horváth Gyula polgármester mellett részt vett az iskolát fenntartó Dunaújvárosi Tankerületi Központ igazgatója is, elhangzott: Gyúró az elmúlt években tizennégy sikeres pályázatot nyújtott be a Magyar falu programban.
A gyúrói általános iskola épülete három részből áll, a legrégebbi az 1930-as években épült. Ehhez „ragasztottak” egy másik szárnyat 1985-ben, majd a 2000-es évek elején ismét egy újabb résszel bővült az intézmény. Indokolt volt tehát az intézmény felújítása, amely most végre megtörtént. Legalábbis részben.
Az átadón Tessely Zoltán emlékeztetett arra, hogy a falu általános iskoláját 2018-tól két tanéven keresztül a tordasi iskola tagintézményeként a Don Bosco Nővérek Nevelési-Oktatási Intézményfenntartó működtette. Ők azonban tavaly februárban olyan változásokat jelentettek be a gyúrói iskola működésében, amelyek nem szolgálták volna a faluban élő gyermekek érdekeit. Ezért az intézmény ismét állami fenntartásba került, a Dunaújvárosi Tankerületi Központhoz tartozik.

Csóti Tamásné napközis foglalkozást tart a 3. osztályosoknak
Forrás: Kricskovics Antal
A központ igazgatója, Szilágyiné Németh Sarolta a szerdai átadón elmondta, a munka során számos felújításra sor került, így többek között kicserélték a nyílászárókat, olajlábazat készült a folyosókon és a tantermekben a régi lambériaborítás helyett, új szertárt és tárolóhelyiségeket alakítottak ki, s lecserélték a korszerűtlen, energiaveszteséges kazánt is. Utóbbi eredményeként a felújított intézménynek alacsonyabb lett a működési költsége, ami azt is lehetővé teszi, hogy a felszabaduló forrásokat további, szükséges fejlesztésekre fordítsák. Fazekas Attila, a tagintézmény vezetője hozzátette, ha sikerül újabb pályázatot nyerniük, egy tornaszobát és még legalább két tantermet szeretnének építeni, mert bíznak abban, hogy valamikor a felső tagozat is visszatérhet Gyúróra, és akkor nem kell a nagyobbaknak más településekre járniuk.
Az eseményen Tessely Zoltán arról is beszélt, hogy a választókerületében lévő 35 településből 30 jogosult arra, hogy pályázatokat nyújtson be a Magyar falu programba. Az elmúlt években ezek a települések 356 alkalommal voltak sikeresek, aminek köszönhetően 6,328 milliárd forinthoz jutottak. Ebből az összegből többek között utak, járdák, épületek, falusi vasútállomások újulhattak meg, önkormányzati, egyházi és civil szervezeteket támogathattak, vagy akár az állativartalanítási programra fordíthatták az elnyert támogatást. Gyúró a 2019 óta futó Magyar falu program révén mintegy 175 millió forint támogatást kapott.
Tessely kiemelte: a Magyar falu program jövőre is elérhető lesz, a pályázati ablakok egy része már meg is nyílt. A beadott pályázatokat tavasszal elbírálják, így az elnyert támogatások megvalósítása 2022 tavaszán el is indulhat.
Frissen Fejérből
- Medvelesen jártunk a VOKE-ban
- Emberi maradványokat találtak a fehérvárcsurgói horgásztóban
- A polgárdi rém volt Fejér vármegye utolsó kivégzett elítéltje
- Könyvbemutató hétfőn Serfőző Leventével
- „Édesanyák álltak egy-két hónapos babáikkal a karjukban, és sírt mindenki” – A kárpátaljai magyarság első napjai az orosz-ukrán háborúban