Frissen Fejérből

2021.12.18. 10:00

Falukarácsonyt tartottak a dinnyésiek a megújult kúriánál

A falu közös karácsonyán összegyűlt a település apraja és nagyja. A hangulatos műsort követően a dinnyésiek a felújított Vajky-kúriát is megtekinthették.

Baráth Eszter

Az adventi koszorú negyedik gyertyalángja és a csillagszórók fénye is beragyogta a dinnyési falukarácsonyt

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Dinnyés lakossága a Dinnyé­si Templomkert Hagyomány­őrző Turisztikai Központ ud­varán gyűlt össze, hogy meggyújtsák a település adventi koszorújának negyedik gyertyáját is. A jelenlévőket Szabóné Schneider Anikó önkormányzati képviselő köszöntötte. – Karácsony közeleg, az az időszak, amit az év többi részében várunk. Aztán persze egész karácsonykor az év többi részét, hiszen ilyenkor bőven kijut nekünk olyan dolgokból is, mint a kapkodás, a rohanás, félresikerült ajándékválasztás, odaégett sütemény, a drága ajándék helyett annak csomagolásával játszó gyerekek, a harmadik befaragási kísérlet után is csálén álló karácsonyfa, és még sorolhatnám. De ne feledjük, nem kell mindennek tökéletesnek lennie még karácsonykor sem – fogalmazott Szabóné Schneider Anikó. 

Kinyílt a Vajky-kúria ajtaja, nagy ajándékot kaptak a település lakói

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az adventi koszorú negyedik gyertyáját Tóth István polgármester gyújtotta meg, majd a Csicsergő Óvoda növendékeinek dalcsokrával kezdődött az ünnepi műsor. Őket követte az Iglice Népdalkör, majd a Fenyvesi család közös éneke. Tessely Zoltán, a térség or­szággyűlési képviselője is megosztotta ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. A képviselő kiemelte, az önkormányzat nagy ajándéka a dinnyésieknek a felújított Vajky-kúria. Hozzátette, a munkálatokat mintegy 150 millió forintból valósították meg, amelyből 42 millió forint érkezett pályázat útján. A felújítás során kicserélték a nyílászárókat, a falakat és a födémet szigetelték, a belső tereket kifestették. Tóth István elmondta, a kúriát várhatóan január végén teljes bútorzatával együtt vehetik birtokba a dinnyésiek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában