A szakrendelő előtt lesz

2021.12.23. 14:00

Egynapos sebészeti központ Velencén: kezdődik az előkészítése!

Egynapos sebészeti központ létrehozására benyújtott kormány-előterjesztést fogadtak el a Stratégiai és Családügyi Kabinetülésen. A tervek szerint már 2023-ra el is készülhet.

Déri Brenda

Az építkezés előkészítése már 2022 januárjában megkezdődhet

Forrás: Látványterv: EMMI

Információink szerint a szakellátó 10 évvel ezelőtti létrehozáskor a cél egy olyan járási egészségügyi központ kialakítása volt, mely széles körűen és naprakészen el tudja látni betegeit. Ennek egyik elemeként fogalmazódott meg az egynapos sebészet gondolata is, amelynek építkezési előkészítése januárban kezdődik el. 

– Kásler Miklós miniszter támogatásával a két évvel ezelőtt kezdeményezett egynapos-sebészeti fejlesztésre beadott kormány-előterjesztés az EMMI illetékes főosztályvezetőjétől kapott tájékoztatás szerint a kormány Stratégiai és Családügyi Kabinetülésén befogadásra került. A fejlesztést a térség országgyűlési képviselője, Tessely Zoltán is támogatja. A megvalósítás első üteme, az építés előkészítése januárban kezdődhet – tudtuk meg Ferencz Pétertől, a szakellátó ügyvezető igazgatójától. 

Az egynapos sebészetet a szakrendelő előtti emeletes épület felső szintjén alakítják majd ki, amely szemészeti, nőgyógyászati, sebészeti és ortopédiai műtétek elvégzésére nyújt lehetőséget helyben. A jelenlegi tervek szerint össze lenne kötve a rendelőintézettel, de lesz külön bejárata is, egy önálló recepciója és betegfogadója. Kérdésünkre, hogy elsősorban kiket láthatnak el az egynapos sebészeten, az ügyvezető elmondta, bízik abban, hogy az összes Velencei-tó környékén lévő település lakosait. 

A beruházásra megközelítőleg 1,3 milliárd forintot biztosít a kormány. Az előkészítési munkálatok 2022. januártól 2022. szeptember végéig zajlanak, a projekt egésze pedig 2023 végére valósulhat meg. A sebészeti rész kialakítása feltehetőleg egyéb felújítási és energetikai műveleteket is magával von, éppen ezért jelentős átalakulásnak néz elébe az egészségügyi központ. 

Az már kérdéses, hogy a fennálló viszony – a pengeváltásokról lapunk is beszámolt –, ami a rendelőintézetben többségi tulajdonos Velence polgármestere, Gerhard Ákos és Ferencz Péter, illetve a többi, kisebbségi tulajdonrésszel rendelkező önkormányzatok vezetői között van, hogyan befolyásolja az egynapos sebészet megvalósulását, jövőjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában