Frissen Fejérből

2021.12.27. 07:30

Bűz a panelból és bezárt strandok - Ezeket olvastátok júliusban

feol.hu

A megye nagy kincse a Velencei-tó

Fotó: FMH-Archív ( PT)

1. A Velencei-tó déli partján több strandot bezárt a Kormányhivatal

A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának hatósági vízmintái az alábbi négy velencei-tavi strand esetében határérték túllépéseket mutatnak:

- Drótszamár Park és Kemping Strand

- Velence Resort & Spa

- Agárd Napsugár Strand

- Gárdony Tini Strand

A fürdőhelyek üzemeltetése két egymást követő negatív mintaeredményig felfüggesztésre került - írtuk júliusban.

2. Sztojka-ügy: Bűnösnek mondták ki, de az ítélet nem jogerős

Elsőfokú ítélet született Sztojkával szemben a kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem és további bűncselekmények miatt indult ügyben.

3. Panelból áradó bűz, holttest a lakásban – Szörnyű körülmények uralkodnak a fehérvári panelban

Végső kétségbeesésében lapunkat egy elkeseredett édesanya azzal a sajnálatos hírrel kereste meg, hogy nemhogy nem tudja élvezni otthonának kényelmét, az egyenesen élhetetlen a beáradó bűz és a beférkőző egerek, élősködők miatt.

4. Súlyos változások a Vidinél – Három játékos került az NB III-as csapatba

Zajlik az élet a Mol Fehérvár FC-nél, Kovács Zoltán távozása után sajtóhírek szerint három labdarúgót, Samy Bourard-t, Evandrót és Lyes Hourit is az NB III-as csapathoz irányítottak.

5. Hívásnak még nem örülhettek így a Dunaújvárosi Mentőállomáson

Egésznapos feszült várakozás után, megszületett Pajor-Németh Marianna kiváló mentőtiszt első gyermeke! Az egészséges kisfiú 16:45-kor jött a világra, és 16:48-kor vélhetően már az állomány minden tagja megkönnyebbülve értesülhetett a várva várt örömhírről, és persze arról, hogy a boldog édesanya is jól van – számolt be közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

6. Fogva tartott és munkára kényszerített embereket egy 44 éves férfi Sárosdon

Egy férfi 2020 decemberében tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy két hónappal korábban a veszprémi piacon egy számára ismeretlen személy leszólította, aki miután bemutatkozott, megkérdezte tőle, szereti – e az állatokat. Az igenlő választ követően tovább folytatták a beszélgetést, melynek során az idegen fizetés ellenében birkapásztorkodást, szállást és ellátást ígért neki. A későbbi sértett elfogadta az ajánlatot, és az éjszakát már az új sárosdi otthonában, egy fából készült, ablakok nélküli lakókocsiban töltötte. Napokig itt élt, és elvégezte a rá rótt feladatokat, majd egy melléképületbe, egy idősebb férfi mellé költöztették át. Személyes okmányait elvették tőle. Az elvégzett munkáiért cserébe bért nem kapott, tisztálkodni nem volt lehetősége, és mint megtudta, a hozzá hasonló sorsú lakótársa nyugdíját is elvette a fogvatartójuk. Tudomása szerint az elkövető a házkörüli munkák ellátására további elesett embereket vett magához, akiket folyamatosan dolgoztatott.

7. Megvan, mit találtak a szakemberek a Velencei-tó vizében

E szerint július 19-én és 20-án az összes velencei-tavi kijelölt természetes fürdőhelyen vettek hatósági mintát a szakemberek. Ennek eredményei alapján záratták be múlt héten a négy fürdőhelyet, ahol nem felelt meg a vízminőség a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok kimutatták, hogy „enterális eredetű baktériumok határértéket meghaladó jelenléte miatt” kellett elrendelni a tiltást. A válasz szerint azonban az elsődleges vizsgálatok és helyszíni ellenőrzések során nem találtak szennyező forrást, a szennyezés okának tisztázása jelenleg is folyamatban van. Ám kiderült: „Valószínűleg a mintavételt megelőző heves esőzés moshatott a partról a tóba szennyező anyagot, ami a vízminőség lokális és átmeneti romlását okozhatta. Az ellenőrző vizsgálatok két egymást követő alkalommal már határérték alatti, sőt, túlnyomórészt „kitűnő” kategóriába tartozó eredményeket mutattak” . Július 26-a óta ezért lehet ismét minden velencei-tavi strandon fürödni.

8. Újabb autóra szakadt rá a Horvát István utcai fa

Zákányi Tamás városüzemeltetési igazgató korábbi cikkünkben azt mondta, nem jár a biztosítón keresztül kártérítés az autó tulajdonosának, merthogy a fa egészséges. Azt is mondta, hogy a fát nem kell kivágni. Ez, úgy tűnik, nem tartható álláspont. Július 26-án késő délután újabb autó esett a fa áldozatául. Egy német autót ért baj. A szélvédője csúnya törést szenvedett, azt cserélni kell nyilván. Kisebb ütéseket kapott a karosszéria is, főleg a motorháztető. Ennek az autónak a tulajdonosa számíthat kártérítésre!

9. Se lakás, se pénz, se esküvő – Egy fehérvári, háromgyermekes anya kálváriája

Toldi Veronika tavaly ősszel lekötötte egy Fehérváron, a Budai úton épülő 10 lakásos társasház egyik lakását, hogy kényelmesebb körülmények között élhessen. Akkor úgy tűnt, heteken belül költözhet is. Az esedékes részleteket befizette, az utolsót pedig a csokból tervezte kiegyenlíteni. Az idő telt, a lakás azonban nem készült el, az átadás idejét állandóan csúsztatta a kivitelező. Veronikát viszont sürgette a határidő: neki június 25-ig használatbavételi engedélyre volt szüksége ahhoz, hogy megkapja az államtól a pénzt. Elkezdődött a huzavona, s mivel a kivitelező hosszú ideig csak hitegette Veronikát, végül úgy döntött, tiltakozni fog: kivonult a generálkivitelező egy másik cége által épített társasházhoz – ahol ellentétben a Budai úttal, csak egy bejárat volt a területre – és autójával elzárta a munkagépek elől az utat. De hogy jutott az ügy idáig?

10. Kincsesi karsztvizet vezetnek a Velencei-tó medrébe

A halpusztulás ugyan nem folytatódott, ám a Velencei-tó vízszintje tovább csökken: az apadás a nyári kánikulában akár napi fél, egy centi is lehet. Jelenleg olyan a helyzet, mint ami a korábbi években augusztusra szokott kialakulni, a csónakkikötőkben már alig van víz ahhoz is, hogy evezhetőek legyenek a vízi utak. A halpusztulástól függetlenül teljesen világos volt, hogy valamit tenni kell a vízpótlás érdekében, különben még azt sem lehet kizárni, hogy a tó – mint ahogyan az a történelemben korábban már megtörtént – teljesen kiszárad: ám annak a következményei vállalhatatlanok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában