Nem is szedhetnek a területről adót

2021.12.14. 07:00

Az egykori megállapodás nem érvényes - Rácalmás és Iváncsa polgármestere reagált a hírre, miszerint Dunaújváros bepereli őket

A dunaújvárosi városvezetés szerint Iváncsa és Rácalmás a Duna mente – Fejér megye különleges gazdasági övezet létrehozásáról a kormánnyal Dunaújváros „háta mögött egyeztetett”, s „kibújtak” a korábban megkötött szerződés alól, ami magába foglalta az iparűzési adó megosztását is.

Baráth Eszter

A mezőgazdasági gépekhez alkatrészeket gyártó török vállalat, a Yaris Kabin ezen a területen hozta létre gyárát

Forrás: FMH-archív

Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere elmondta, korábban a dunaújvárosi önkormányzattól érkezett levél, hogy a kérdést jogi útra terelik, a per elindításáról hivatalos tájékoztatást nem kaptak. Kiemelte, igaz, hogy volt egy 50-50 százalékos megállapodás az iparűzési adóról, a helyzet azóta viszont megváltozott. 

Iváncsa és Rácalmás polgármestere egyértelművé tette a korábbi megállapodásukat Dunaújvárossal az iparűzési adóval kapcsolatban:

 

– A megállapodás úgy szól, hogy a területről befolyt iparűzési adóból – miután azt Iváncsa megkapta – néhány napon belül köteles átutalni annak 50 százalékát Dunaújváros önkormányzatának – hangsúlyozta Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere. A különleges gazdasági övezet létrejötte után viszont Iváncsa önkormányzatához iparűzési adó nem folyik be, ennek értelmében a polgármester nem érti Dunaújváros követelését. 

 

Schrick István, Rácalmás polgármestere elmondta, a különleges gazdasági övezet létrejöttével Rácalmás legnagyobb iparterülete adókivetési szempontból is a Fejér megyei önkormányzathoz került. 

– Rácalmás korábban kötött megállapodást Dunaújvárossal arról, hogy a település által beszedett iparűzési adó megoszlik a két település között 50-50 százalékban. Rác­almás 2021 júliusától nem jogosult adót beszedni erről a területről – hangsúlyozta Schrick István. 

A polgármester elmondta, Rácalmás már megkapta a keresetlevelet, amiben Dunaújváros kéri a bíróságot, ítélje meg, hogy a megyei önkormányzattól Rácalmásra, bármilyen címen érkező pénz 50 százalékát utalják át Dunaújvárosnak. 

– A képviselő-testület Dunaújváros többszöri megkeresését elutasította. Megkockáztatom, hogy ha ezek után mi pénzt utalnánk Dunaújvárosnak, az hűtlen kezelés lenne, mert nincs jogcíme Rácalmásnak – hangsúlyozta a polgármester. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában