Az alkotás fontosabb az üzletnél Fa Nándor számára

Közeledik a karácsony, amit Fa Nándor ma már biztosan a családja körében tölthet. Messze már az idő, amikor hullámokon bukdácsolva várta az ünnepet, fája is csak úgy volt, hogy rajzolt egyet magának a fedélzeten. A Szent Jupáttal elkezdődött nagy utazás során legendává vált a vitorlázás világában, akit olyan nagy hajós nemzetek fiai tisztelnek, mint amilyen a francia. Jelenleg is két franciát segít abban, hogy nagyobb eséllyel indulhassanak el a Vendée Globe elnevezésű kikötés nélküli földkerülő kihíváson. És közben teszi azt, amire vállalkozói, alkotói énje sarkallja: több mint háromszáz hajót befogadni hivatott, korszerű kikötőt épít a Fertő-tó északi partján. Bármely európai ország bármely vizén megállná a helyét, mondja a létesítményről.  

 Miért döntöttél annak idején a kikötőépítés mellett?

– Az egyik verseny után arra jutottam, új irányt szabok az életemnek és nem csak hajókat tervezek és építek, belefogok valami másba. Úgy láttam, Magyarországon kevés a színvonalas kikötő. Először csak figyeltem ezt a világot, megismertem, miként építik a kikötőket, aztán szerződést kötöttem egy francia társasággal és egy létező pontonrendszert honosítottam meg itthon, amit azóta tovább fejlesztettünk és egy saját változatot gyártunk. Nagyon sok kikötőt építettünk az elmúlt húsz évben a Velencei-tavon, a Balatonon, különböző európai tavakon és távolabbi tengereken. Most egy komoly feladatom van a Fertő-tónál, ahol annak idején, fiatal versenyzőként kis hajóval sokat vitorláztam. Igaz, a tó túlsó, ausztriai oldalán, ahol osztrák bajnokságokat, regionális versenyeket rendeztek. Szerettünk ott lenni, kifejezetten jól lehetett vitorlázni, ezért nosztalgikus érzések támadtak fel bennem. Hallottam korábban is a Fertő-tó fejlesztéséről, és amikor elém kerültek a beruházás tervei, örömmel tanulmányoztam őket, láttam, ha mindez megvalósul, végre a tó magyar részén is lehet nemzetközi versenyeket rendezni. Megpályáztuk a munkát és a kikötőt mi építjük. Olyan lesz, mint amilyet korábban a Velencei-tavon is építettünk.

Mit tud egy ilyen kikötő?

– Alumínium az alapszerkezete, a polietilén tartályok polisztirol habbal vannak töltve. Ha valaki véletlenül nekimegy a hajójával, a tartály megsérülhet, de nem süllyed el. A vízszint ingadozására a szerkezet úgy reagál, hogy görgőkön fel-alá tud úszni. A fedélzet trópusi fából készül. Amikor majd a rendszert teljesen összeszereljük, végül egy valóságos vízi város születik meg. Ma már több száz méter ponton van vízen és ezt tovább építjük addig, hogy az északi kikötő több mint háromszáz hajót tudjon fogadni. Úgy gondolom, Európa bármely országának bármely vizén megállná a helyét.   

Miért trópusi fával építesz? A hazai alapanyag nem jó?

– Ez a fajta itthon valóban nem honos, de harminc évig senkinek nem lesz vele gondja. A Jóisten festi a natúr fát és ő is kezeli, nem szabad hozzányúlni, mert csak ártanánk neki. Csak arra kell vigyázni, hogy nehezebb a víznél, azonnal elmerül. Rengeteg óceáni kikötőben járok, láttam már nagyobbakat magasabb úszásmagassággal, de nem jobbak, mint a miénk.   

Aki a tó élővilágáért aggódna, annak igaza lenne?

– Nem, mert ez a legkisebb beavatkozás a tó életébe. Amikor régen vörösfenyőből mólósorokat építettek, három méterenként két cölöpöt vertek le, mi tizenkét méterenként egy cölöpöt használunk, és ez minden. Maga a kikötő tizenöt centiméter mélyen úszik, és négyzetméterenként két embert bír el. A tó medrébe, víz alatti életébe semmiféle beavatkozás nem történik, hiszen nincs olyan eleme, amely a környezetet bármiféle módon befolyásolná.

Milyen hozománya lehet egy ilyen létesítménynek?

– Egy ilyen infrastruktúra óriásit lendít a vitorlás életen, ugyanis a lehetőségek nagymértékben befolyásolják, hogy valaki beleszeret-e a vitorlázásba, vagy nem. Nem akarnak már az emberek sárban jönni-menni. Egy ilyen kikötőhöz már csak jó hajók és jó edzők kellenek. De nem csak a vízen, a szárazföldön is minden igényt ki kell elégíteni, hiszen a vitorlázás nem csak vízi sport, az edzésidő felét a szárazföldön kell tölteni.    

Van még közöd az óceáni versenyzéshez?

– A vitorlázás, főleg az óceáni vitorlázás már nem része többé az életemnek, legalábbis nem résztvevőként. Menedzserként, tanácsadóként most is jelen vagyok. Két versenyzőt segítek a Vendée Globe-ra való felkészülésben, ezért időnként elutazom Franciaországba ezt a feladatot teljesíteni. Ugyanakkor a család mostani életem prioritása, bár lehet, hogy a szeretteim ezt nem így élik meg, mert a munka elég sok időmet kitölti. De én ezt nem csak üzletnek tekintem, számomra az alkotás a fontos. Ha nem motiválna ilyen mértékben, már régen nem foglalkoznék vele, nyugdíjba vonultam volna. De motivál, hogy olyan kikötőket hozzak létre, amely másokat szolgál. Jó létesítményeket akarok adni a világnak.