Frissen Fejérből

2021.12.07. 07:45

A megállók közti távolságokat igyekeznek csökkenteni Fehérváron

Kisebb menetrendi változtatásokkal igyekszik a szolgáltató javítani a helyi közösségi közlekedés színvonalát. A hétfőn életbe lépett módosítások célja a megállók közötti távolságok csökkentése.

Héjj Vivien

Több megálló, kevesebb séta

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A nyáron bevezetett új buszhálózat és buszmenetrend nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mindössze két hét után ismét a korábbiak szerint közlekedtek a helyi járatok. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek további módosítások: jövő nyáron, az intermodális csomópont építése kapcsán biztosan módosul a jelenlegi hálózat, később pedig átfogó hálózati reform várható. A változtatások kidolgozásához a városvezetés korábban már kikérte az utazóközönség véleményét. Több száz javaslat érkezett, így a leggyakrabban előforduló kérések figyelembevételével tervezik majd az új buszhálózatot. Itt azonban még nem tartunk, egyelőre csak apróbb, kényelmi változtatásokat vezettek be. 

A december 6-án életbe lépett módosítások több helyi járatos autóbuszt érintenek. A Sajó utca/Farkasvermi utca megállóból iskolai előadási napokon induló 6.45-ös és 6.55-ös járatok a továbbiakban 37 helyett 37A jelzéssel közlekednek. 

A Köfém-lakótelepről induló 14-es és 20-as járat útvonala új megállóval bővült a Verseci úton, a lakótelep felőli oldalon. 

A vasútállomás felé közlekedő 31-32-es buszok ezentúl megállnak a Rákóczi úton az Ősz utcánál, az Áron Nagy Lajos tér „A” jelű megállójában, illetve a József Attila utcában. 

A vasútállomásról induló 34, 35, 36, 37, 38-as járatok indulás után megállnak a Béke tér felőli, Vasútállomás elnevezésű, „A” jelű megállóhelyen. 

Új megállót kapnak a Brassói utca 8. előtt a 40-es és a 41-es autóbuszok. 

Az iskolai előadási napokon Székesfehérvár-Csalától az autóbusz-állomásig közlekedő, 7.10-kor induló járat a továbbiakban 26C jelzéssel közlekedik és minden megállóhelyen megáll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában