Újbarkon korai disznótorral avatták fel a falu kemencéjét

Hagyományt akartak teremteni, mondta Schnobl Ferenc újbarki polgármester, aki maga építette a polgármesteri hivatal, egyben közösségi ház udvarán a gyönyörűséges kemencét. Ért hozzá, felajánlotta, az anyagokhoz kapott támogatást az önkormányzat, mert azok manapság nagyon drágák. A szép téglakemence a míves tetővel, gerendaoszlopokkal, s persze a többfunkciós részekkel, szívmelengető új-régi divat. A német tájház udvarán korábban építettek egy kisebb kemencét, most itt is van tehát, s ezzel a novemberi disznóvágással és közös vacsorával felavatták. A hagyomány szó szintén divatszóvá lépett elő, de ez jó, vélik sokan, amikor „beleállnak” régi szokásokat feleleveníteni közösségi szinten is. Következnek az adventi hétvégék, aztán az ünnepek, most volt idő kényelmesen a novemberi disznótorra, szögezi le Schnobl polgármester.

A százhatvanegy kilós sertést a bodméri őstermelőtől, Kiss Lászlótól vették meg, ott leszúrták, s hozták át Újbarokra. Nem véletlenül tudják pontosan a súlyát, a NÉBIH-előírásokat szigorúan veszik a közösségi fogyasztásoknál. „A hatóság is hozzájárul a hagyományteremtéshez” – fogalmaz a polgármester humoros-komolyan. A biztonsághoz kétség nem férhet. A bicskei Moravecz László volt a böllér két segéddel, reggel a férfiaké a terep. Nagy Lajos és Horváth Attila képviselők, Németh István alpolgármester is részt vettek a tradicionálisan férfias reszortokban, az asszonyok később vették át a vezetést. „Lelkes lánycsapat vagyunk!” – mondják, s mindent tudnak. Édesanyák, nagymamák többnyire, hozzák a gyerekkori ízeket, fogásokat, fűszerezést. A svábos tisztaság, precizitás látható, még a kolbászok is katonás rendben sorakoznak, de lehet, ezt már csak úgy szintén hagyományból mondjuk.

De a nevek őrzik a német múltat. Schvanner Sándorné Katalin a főséf, a férje is segít, a polgármester felesége, Zsuzsa szintén tagja a „keménymagnak”, akik minden falusi rendezvényen ott vannak. Kreidl Józsefné Kreidl Valéria tősgyökeres újbarki (távoli rokon volt a két család), hat cikluson át választják újra és újra képviselőnek. Katalinnal kántorkodnak a katolikus egyházközségben, a nemzetiségiekkel is szervezkednek, szóval a faluért tesznek mindig. Kocsnerné Ágnes, Vindicsné Erzsébet, Juhászné Borbála összeszokott „zenekar”. Valéria mondja a svábhurka receptjét, nagy különbség nincs a véres és a májas alapjában. A krézliben, azaz a megabált, majd megsütött bélzsírban megpirítják a zsemlekockákat, kicsit leöntik abalével, s hagymát, főtt rizst kevernek össze a megfőtt, feldarabolt belsőségekkel. A kemencébe dugják sülni őket. Egyik üstben húsleves fő, másikban a gombócos toros káposzta, harmadikban a présben a disznósajt – fejhús, nyelv, bőr, szív csíkokra vágva. A pecsenyét délelőtt megkóstolták, a kolbász, hurka is kipróbálva, egy kis töpörtyű is jutott, bödönben a finom disznózsír.

Az esti vacsorára terítenek a művelődési házként használt nagyteremben, semmi nem marad a disznóból, nem füstölnek, nem tartósítanak. Kilencvenhárman ültek a hosszú asztaloknál, s jutott minden tányérra jó falat a közös disznóból.