Frissen Fejérből

2021.11.13. 15:30

Hajléktalanok: nem javul a helyzet Fehérváron

Úgy tűnik, a helyzet nem javult, sőt inkább rosszabb lett múlt hét óta, ami a József Attila utca és környékének hajléktalanhelyzetét illeti.

Déri Brenda

A mosodában fekszenek-alszanak a nem túl józan állapotban lévő hajléktalanok – olvasónk küldte a fotót

Fotó: olvasónk

Az egyik ott élő, Nagy Gábor ismét megkereste lapunkat: a korábban említett önkiszolgáló mosodába már nem csak esténként, az idő lehűltével telepednek be a hajléktalanok, hanem nappal is, és természetesen nem a ruhájukat jönnek kimosni, hanem a melegedés, alkoholfogyasztás és alvás céljából érkeznek. Az üzemeltető – tudomásunk szerint – azon túl, hogy elmondta a lakóknak, igyekszik megoldást találni a problémára, változást nem ért el. Kerestük a céget a központi számon, van-e elképzelésük a helyzet rendezésére, de nem vették fel a telefont. Olvasónk szerint a lépcsőházakban szintúgy gyakorivá vált a hajléktalanok jelenléte, próbálják őket kitessékelni a házból – kezdte Gábor.

Győző, az egyik legismertebb hajléktalan személy a környéken, az alsó szintről egészen a tizedik emeletig ment, elbújva a lakók elől. Amikor megtaláltuk, hívtuk a rendőrséget, akik nem igazán tudtak többet tenni annál, mint hogy megkérték a távozásra – mondta lapunk olvasója. A férfi megemlített még egy esetet is, ami múlt héten történt. Állítja, az ottani gyógyszertár előtt egy másik hajléktalan agresszívan lépett fel némi szóváltást követően egy járókelővel szemben.

A mosodában fekszenek-alszanak a nem túl józan állapotban lévő hajléktalanok – olvasónk küldte a fotót
Fotó: olvasónk

Megkerestük a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot is, arról érdeklődve, mit tudnak tenni, ha ilyen esetekben kérik a segítségüket.

– A hajléktalanok jogosulatlan jelenlétéről szóló lakossági bejelentésekre a rendőrség minden esetben reagál, a törvény szerint meghatározott keretek között. A rendőrök elsőként meggyőződnek a bejelentés valódiságáról. Amennyiben a helyszínen tartózkodó személyek illetéktelen, jogosulatlan jelenlétét állapítják meg, úgy felszólítják az embereket a helyszín elhagyására, és meggyőződnek arról, hogy van-e hová menniük. Indokolt esetben felvesszük a kapcsolatot a helyi kríziskezelő központtal, illetve az ittas, bódult állapotban lévőhöz vagy egyéb ok miatt orvosi ellátásra szoruló személyhez mentőt hívunk.

A helyszínen tapasztalt tények és körülmények miatt a rendőrök eljárás megindítását kezdeményezhetik, szankciókat alkalmazhatnak – közölte a rendőrség kommunikációs szolgálata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában