Frissen Fejérből

2021.11.02. 18:00

Megszületett a Fema állatmentők következő generációja

A szervezet két vezetőjének babája szombaton látott napvilágot a fehérvári kórházban. A kicsi hamarosan hazatérhet Lovasberénybe, ahol szülei és a Fema csapata a mentett állatokkal foglalkozik.

S. Töttő Rita

Fotó: TE

Turczer Edina, a Fema Állatmentő Egyesület vezetője hosszú évek óta gondoskodik csapatával a bajba jutott állatok mentéséről. A szervezet Edina és Lajos Bence lovasberényi otthonában fogadja az állatkínzásból kiszabadított, mentett állatokat. Ebbe az elkötelezett, nehéz, de annál nemesebb feladatot ellátó közegbe érkezhet a napokban a legkisebb Fema tag, Edina és Bence szombaton született babája. Hosszú és küzdelmes utat jártak meg a közel három év alatt a szülővé vált állatmentők:

- Berci, azaz Lajos Bertalan lombik babaként született, mert sajnos voltak gondok előtte több alkalommal, több vetélés, méhen kívüli terhesség is nehezítette a szülővé válásunkat – meséli Edina, aki kedden még a fehérvári kórházban pihente ki a szülés fáradalmait. Babája azonban, mint mondja, nagyon nyugodt, csendes és erős. Még ha kicsit előbb is érkezett, s ezért kicsi: Bercike ugyanis 2180 grammal, 48 centiméteresen született. – Nagyon vártuk már – mondja az anyuka, akinek sikertelen inszemináció után, a második lombikra érkezett az életébe a várva várt kicsi. A várandósság is nehezen telt, meséli: – Csinált a végén sok kalamajkát odabent, magas vérnyomást legfőképp, és mivel én sem vagyok már 20 éves, ezért rendesen megviselt. A kórházban a nővérkék imádják, hiszen nagyon picike és olyan kis türelmes – mondja boldogan Edina, aki szerint a babának olyan hangja van, mint egy kiscicának... – Lehet sok apró állat hangját hallotta otthon – teszi hozzá nevetve. – Még picike, de biztosan erős legény lesz belőle, mint apukája, és ha már szinte mindene az övé, mert a szeme, orra, arca szája tiszta Bence, biztos vagyok benne, hogy az állatokat is úgy fogja szeretni és tisztelni, mint az apukája és én, ha már szerelemből született!

A legkisebb Femás, Berci szombaton született és itt még anyukájával, a Fema vezetőjével, Turczer Edinával van a kórházban
Fotó: TE

Az állatmentő kismama a fehérvári szülészet vadonatúj osztályán hozta világra babáját, s mint mondja, a műtő és a szobák is csodálatosak. Ahogy az orvosok és a nővérek is: – Nagyon hálásak vagyunk mindhárman a szülészeti osztálynak, a nővéreknek, orvosoknak, szülésznőknek, mert annyira végtelenül jó csapat dolgozik össze, olyan hozzáállással, ami nem mindennapi!

A látogatási tilalom miatt az anyukánál a szülés idején lehetett apuka a közelben. Amint világra jött a legkisebb Berci, apuka mellkasára tették. Hamarosan azonban egyesülhet a család: a kötelező körök és vizsgálatok után a napokban már haza térhetnek, ahol sok kis mentett állat – családtag – várja a kibővült csapatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában