Frissen Fejérből

2021.11.13. 08:00

Megemelik a sárbogárdi buszosok benzinpénzét

Új taggal bővült a sárbogárdi képviselő-testület, november 12-én tett esküt Paczona Lajosné.

Majer Tamás

Fotó: Shutterstock

Az önkormányzat pénteki testületi ülésén elfogadták a helyi autóbusz-közlekedési közszolgáltatás finanszírozásának felülvizsgálatát célzó előterjesztését. Mint azt lapunknak Sükösd Tamás polgármester kifejtette, a szolgáltatást nyújtó társaság azt jelezte az önkormányzat felé, hogy már meg nem tudja kigazdálkodni az üzemanyagárak növekedését.

A polgármester elmondta, hogy üdvözlik a 480 forintra csökkentett maximális üzemanyagárat, de az is jóval magasabb annál, mint amennyi akkor volt, amikor a céggel szerződést kötött a város, ezért akceptálták a kérést.

– Megállapodtunk, hogy ameddig egy bizonyos szintig nem megy esetlegesen vissza az üzemanyagok ára, addig emeltebb támogatásban részesítjük a szolgáltatót – mondta. Ez havi bruttó 2 millió forintot jelent a jövő hónaptól kezdődően.

A testület pluszjuttatást szavazott meg a helyi óvoda munkavállalói számára, jutalmat kapnak a dolgozók. A polgármester kifejezte, szeretnék őket motiválni, a pályán, illetve Sárbogárdon tartani, s munkájukat honorálni, hiszen a pandémia miatt megnövekedett feladataik száma.

A DK új listás képviselője, Paczona Lajosné a testületi ülésen tett esküt. Szilveszterné Nyuli Ilona képviselő lemondása után jutott mandátumhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában