Frissen Fejérből

2021.11.29. 14:00

Kettős szerepet betöltő bölcsőde épült Baracson

Már csak az utolsó simítások vannak hátra, a tervek szerint 2022 első hónapjaiban már gyermekzsivaj töltheti be a Baracsi Hétpettyes Bölcsőde ma még csendbe burkolózó csoportszobáit.

Héjj Vivien

A kerek ablakok hangulatos külsőt kölcsönöznek. Képünkön Várai Róbert polgármester

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap

– Amikor három évvel ezelőtt építettünk egy új óvodát, akkor 78 óvodásunk volt és 100 főre készült az intézmény. A mai napon már szinte kicsinek bizonyul az óvoda, ez is bizonyítja azt, hogy nagy szükség van a bölcsődére. Végeztünk igényfelmérést a pályázat benyújtása előtt és a védőnők is sokakat megkérdeztek, hogy ha lenne bölcsőde, akkor igénybe vennék-e. 

A visszajelzések alapján bátran belevágtunk – beszélt a bölcsőde létrehozásának előzményeiről Várai Róbert, Baracs polgármestere. A pályázat sikeresnek bizonyult, a közbeszerzési eljárás lefolytatása után, 2020 őszén el is kezdődhetett a 318,2 millió forintos beruházás, egy évvel később pedig már a műszaki átadás időpontja is elérkezett. A bölcsőde kettő csoportban összesen huszonnyolc kisgyermek ellátását biztosítja Baracson. Ez a létszám abban az esetben változik, ha az adott csoportban két év alatti gyermek is van, ekkor ugyanis a csoportonkénti létszám maximuma tizenkettő. 

A látványterv valósággá vált, elkészült a bölcsőde és a védőnői szolgálat épülete

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap

A vadonatúj épület nem csak a bölcsődei szolgáltatást biztosítja, hiszen itt kap helyet a település védőnői szolgálata. – Ezt nagyon praktikusnak gondoltuk, mert a jelenlegi védőnői rendelőnk gyakorlatilag épphogy megfelel az előírásoknak, így mindenképp kellett egy új védőnői helyiség. Ezáltal egyből adta magát a lehetőség, hogy ha már terveztetünk egy bölcsődét, akkor ahhoz az épülethez terveztessünk egy rendelőt is – beszélt a kettős funkció létrejöttéről a település első embere, aki arról is szólt, bízik benne, hogy a védőnőhöz érkező kismamáknak is tetszeni fog a szép környezet, a park, így később majd örömmel hozzák gyermeküket a helyi bölcsődébe. Mindemellett az intézmény körüli közösségi tér lehetőséget ad a kisgyermekes szülőknek a kapcsolattartásra, barátságok kialakítására. 

Amellett, hogy a bölcsőde épülete már elkészült, fontos hangsúlyozni, hogy a gyermekeket gondozó személyi állomány kiválasztása is megtörtént, így tényleg csak az utolsó simítások vannak hátra a bölcsőde kapuinak megnyitásáig. – Folyamatosan kapjuk a megrendelt eszközöket, játékokat, ezek összeszerelése, elrendezése zajlik most. Ami miatt egy kicsit aggódunk, az a külső játszóeszközök telepítése, ennek kivitelezése nagyban függ az időjárástól, de bízom benne, hogy decemberben lesz még annyira jó idő, hogy a csúszdák, mászókák, hinták és az egyéb játszóeszközök a helyükre kerülhetnek – mondta Várai. 

Hozzátette, a jelentkezés folyamatos, egy bölcsődei csoport már tele is van, bízik abban, hogy a nyitáshoz közeledve a másik csoport létszáma is megtelik. Érdekesség, hogy az önkormányzat az új intézmény névválasztását a lakosságra bízta. A polgármestertől megtudtuk, a településen élők javaslatai alapján az Apró Csodák Bölcsődéje és a Hétpettyes Bölcsőde elnevezés bizonyult a legnépszerűbbnek, végül utóbbi lett a befutó. Az épület különböző méretű kerek ablakai valóban pöttyökre emlékeztetnek, még akkor is, ha nem pont hét darab van belőlük. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában