Frissen Fejérből

2021.11.23. 12:47

Hatalmas robajjal dőlt ki egy nádasdladányi ház fürdőszobájának és főzőfülkéjének a fala

A családnak a település lakói is próbálnak most segíteni.

Siki Szabolcs

Feltehetően csőtörés okozta a falak kidőlését

Forrás: Siki Szabolcs

A Nádasdladányban élő anyuka, Fuzik Noémi Csilla a legnagyobb közösségi felületen osztotta meg segítségkérését. Az édesanya három fiával és édesapjával lakik a József Attila utcában. Mint mondta, pillanatok alatt játszódott le minden, amikor kidőlt a főzőfülke és a fürdőszoba fala, sok mindent tönkretéve, és a családi egységet is megbontva. Noémi bízik a segítő szándékú emberekben. Ottjártunkkor Lazareszku Zsolt vállalkozó és kollégája már a kidőlt fal maradványainak eltakarításán munkálkodtak. Megállapítható, hogy csőtörés vagy szivárgás okozta a tömésfal kidőlését, a munkások ugyanis gyakorlatilag sarat, azaz elázott tömésfalat talicskáztak ki ottjártunkkor. Amint megtudtuk, a családnak elsősorban kőművesre, téglára vagy egyéb falazóanyagra, illetve víz- és villanyszerelőre volna szüksége. De minden munkát megelőzve először arra, hogy az átázott rész kiszáradjon. Ahhoz pedig fűtésre, vízre.

Fotó: Siki Szabolcs

– A gyerekek a helyzetre való tekintettel az apjuknál vannak pár napig Győrben, apukám addig hazament – mondta az édesanya. Mivel Noéminek szükséges dolgozni, a három gyerek felügyeletét máshogy nem tudta megoldani, ezért édesapja költözött ide hozzájuk. Reménykedik, hogy mihamarabb újra együtt lehet édesapjával és gyermekeivel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában