8321-es jelű út

2021.11.25. 14:30

Harminc évet követően megvalósul az útfelújítás Csákváron

Ha minden a terveknek megfelelően halad, jövő nyár közepére teljesen megújul a Csákvárt és Gántot összekötő, 8321-es jelű út. A terület műszaki átadása már megtörtént, ám a munkálatok csak tavasszal indulnak, hogy az érintett lakók télen időlegesen se maradjanak víz és gáz nélkül.

Borsányi Bea

Molnár István, Illés Szabolcs és Tessely Zoltán a tájékoztatón

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A gánti utat 1975-ben építették, azóta nem esett át nagyobb felújításon. Ahogy azt Molnár István, a Magyar Közút Fejér megyei igazgatója elmondta, körülbelül 30 éve téma a két települést összekötő út felújítása, aminek eddig az volt a legfőbb akadálya, hogy a teljes vízelvezetést is meg kellett oldani. Ezt korábban egy ütemben nem tudták megcsinálni, de most ez is megtörténik: az út két oldalán burkolt, illetve zárt vízelvezető rendszert építenek ki. 

Illés Szabolcs, polgármester kiemelte, ez azért fontos, mert a Vértes 150 hektárnyi vízgyűjtő területéről lezúduló csapadék, olvadt hó ezen az utcán folyik be és elönti a város ezen részén lévő házak udvarát, pincéit. A probléma megoldása érdekében a vízrendezési tervet az önkormányzat saját költségén készíttette el.

 

Az aszfalt teljes megújulása mellett az útszakaszon található mind az öt autóbuszmeg­állóban kiépítik a buszöblöt és a peront, a Vajda János és a Dózsa György utcai megállók helyét pedig némileg módosítják. Ezen felül a Szabadság utcánál új zebra létesül. 

A teljes szakasz 4752 méter, ebből 1700 méter esik belterületre. A felújítás költsége 1,257 milliárd forint, a munka pedig a Kiemelt társadalmi igények nevű útfelújítási programban valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában