2021.11.20. 08:30
Eloszlottak a viharfelők a Sióparti Óvoda felett
Nagyon rossz állapotban volt a Sióparti Óvoda vizesblokkja. Az épületszárny süllyedt. Még az intézmény bezárása is felmerült. Nos, a viharfelhők eloszlottak.
„Egy másik rész az óvodások verséből: Meg is jöttek a mesterek, bontottak és ástak, / Jöttünk gyakran megnézni, hogy hogyan is állnak. / El is készült a mosdónk, világos és szép lett, / Ekkor mondta Péter bácsi. Költözhettek, kész lett!”
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Amint azt Köő Péter polgármester lapunknak elmondta, még 2016-ban nyert a község 20 millió forint rendkívüli belügyminiszteri, tehát BM-támogatást a mosdók felújítására. – Nyilván ez már 2021-ben nem sok mindenre volt elég, úgyhogy tettünk még hozzá 10 millió forint önerőt – mondta; utóbbi megyei támogatás, kamatmentes hitel, ekképpen önerő. Adminisztrációs okok miatt várakozott a projekt. A beruházás bizonyos részeit nem lehet forintosítani: a régi épületrészt, a tetőt, a falakat az önkormányzat, illetve a helyi emberek közös munkával bontották, hordták el.
Egyenként 2,5-3 méter mély, 80 centiméter átmérőjű oszlopra épült
– Azért örülünk ennek a beruházásnak olyan nagyon, mert ezáltal fenn tudtuk tartani az óvoda működőképességét. Fejünk felett függött Damoklész kardja: hogy esetleg be kell zárni az intézményt, mert életveszélyessé válhat maga ez a vizesblokk – mondta a polgármester a november 19-i avatóünnepségen, az óvodában. Egy hónapja költözhetett vissza az épületbe az óvoda.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Az óvodások versben foglalták össze az elmúlt időszakot. „Valamikor 7 hónapja elhagytuk az óvodát, / És egész nyáron használtuk az iskola udvarát. / Elmentünk, mert mosdónknak megrepedt a fala, / Peti bácsi megígérte, újat épít hamar.” Az új épületszárny alapja 9, egyenként 2,5-3 méter mély, 80 centiméter átmérőjű betonoszlopra épült; a stabilitás érdekében. Az ingatlan udvarán az épület felújításával egyidőben épült meg az új játszótér, 4,2 millió forint Magyar falu program-támogatásból.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Egy lépegetőt, egy piramismászókát, egy mini- és egy nagy bástyát, egy őrtornyot, egy rugós játékot, egy dupla libikókát, valamint két gyermekpad-asztal garnitúrát telepítettek ide. A mezőkomáromi óvoda – erről beszélt Varga Gábor országgyűlési képviselő az átadón, s Poórné Zsoldos Ibolya megbízott intézményvezető lapunknak – további felújításokat kíván. A képviselő ígéretet tett arra, hogy a jövőben további pénzügyi forrás jut az épület korszerűsítésére.
Új vizesblokk és új játszótér avatóünnepségét tartották a mezőkomáromi óvodában
Frissen Fejérből
- Furcsa jelenség Székesfehérváron: gázszag, gázszivárgás nélkül
- Lövöldözés a Nagyszebeni utcában – a rendőrök elfogták az elkövetőt
- Égett egy autó Bodajk közelében
- Rendőrök és fehér sátor a Lövöldén - mi történhetett? (Frissítve!)
- Fehérvári Lecsófőző: felszabadult néhány hely, újra nyitott a jelentkezés!