Szent Gellért-díjas tanítónő lett a Bicskén oktató Barnaföldi Rebeka Sára

Fentiek szeptember 24-én a fehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban hangzottak el. Ekkor adták át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pedagógusi elismeréseit. Barnaföldi Rebeka Sárát, a bicskei Szent László Általános Iskola hittantanárát-tanítóját, aki húsz éve tagja a bicskei nevelőtestületnek, a Szent Gellért-díj ezüst fokozatával ismerték el.

– Hálás vagyok azért, hogy megkaptam ezt a díjat, de az igaz ajándék számomra az a 30 kisgyerek, akik most kezdték az elsőt az osztályomban és az a 240 diák, akiket név szerint ismerek az iskolában – mondta a díjazott. Barnaföldi Rebeka Sára igazi elkötelezett pedagógus. Óvodáskora óta tanítónőnek készült, és ebben szülei is maximálisan támogatták. A tanítás és a gyerekek az életét jelentik, és még húsz év után is ugyanolyan izgalommal várja, hogy reggel az osztályterembe léphessen, mint pályája elején. Budapesten nőtt fel, de a főiskola után mégis egyértelmű volt számára, hogy vidéki iskolában tanítson, ahol családias a légkör és olyan a hangulat, hogy – ahogy fogalmazott – akár hóangyalkát is csinálhatnak a gyerekek télen az udvaron. A vidéki állás mellett viszont megtartotta fővárosi életét. Szereti a nagyvárosi nyüzsgést, a budapesti légkört, amit azonban a nap 24 órájában nehezen viselne. Így viszont a kettő jól kiegyensúlyozza egymást, ezért nem bánja, hogy több mint 20 éve ingázik.

Amikor belépett a bicskei iskolába, azonnal osztályt kapott, majd néhány évvel később az osztályfőnökség és a hittan mellé a néptánc is bekerült a „repertoárjába”, amit 6. osztályig oktat. Huszonegy év hosszú idő, ami alatt több száz gyermek fordult meg a keze alatt, ám egyáltalán nem fáradt bele a tanításba.

– Vannak persze néha gondok, meg olyan tanulók, akikkel kicsit nehezebb, de nekem ők adják az erőt. Ha felmérőt írunk, a mai napig annyira izgatott vagyok, vajon megértették-e, amit átadtam nekik, hogy addig nem tudok lefeküdni, amíg nem néztem meg a dolgozatokat. Sőt még éjjel be is írom a jegyeket az elektronikus naplóba – árulta el. Megszállottnak azonban nem, inkább csak elhivatottnak mondaná magát.

Nehéz? Hát persze, hiszen a világ felgyorsult az elmúlt években. Az iskola feladata ma már nemcsak az oktatás, a nevelés, de az is, hogy lelassítsa a diákokat, és hitet adjon nekik. Az egyházi intézményekbe beíratott gyerekeknek is sokszor az iskolában kell megtanítani a hitet, megmutatni nekik, hogyan járjanak az útjukon.

– A vallás olyan eszköz, amellyel a diákok lecsendesíthetők. Megmutatjuk nekik Isten útját, amire a kicsik nagyon nyitottak, aztán reménykedünk benne, hogy idősebb korban is rajta maradnak. Az is előfordul, hogy azok a szülők, akik nem vallásosak, nem járnak templomba, de hozzánk íratták be a gyermeküket, egyszer csak megjelennek, gyermekük hatására ők is Isten útjára lépnek – mondta a tanítónő, aki az iskola „húzónevei” közé tartozik, vagyis vannak, akik kifejezetten miatta viszik a gyermeküket a Szent Lászlóba. Ez szerinte nemcsak megtisztelő, de felelősséget is jelent. Emiatt nem ment el végül évekkel ezelőtt Erdélybe sem tanítani. Pedig szívesen tette volna.

A húsz év alatt soha nem fordult meg a fejében, hogy elhagyja a pályát. Tanítói hitvallása szerint pedig rossz gyerek nincs, csak mindenkihez a megfelelő módon kell hozzáállni.