Általános iskola

2021.11.25. 08:00

A tervek szerint haladnak az építési munkálatokkal Ráckeresztúron

Már javában zajlanak a Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskolát illető felújítási, átépítési munkálatok.

Déri Brenda

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Tavaly már beszámoltunk róla, hogy jó ideje húzódik az intézmény felújítása, annak ellenére, hogy a dunaújvárosi tankerület 2017 végén több mint 276 millió forintot nyert az infrastrukturális fejlesztésre. Azért is volt égető, hogy mihamarabb megkezdődjenek a munkafolyamatok, mert az iskolában két épületben zajlik a tanítás, így gyermekeknek és pedagógusoknak egyaránt nehézséget okoz a folyamatos átjárás a foglalkozások és a tanórák között, mely csak még inkább problémás a zordabb időkben. 

A Dunaújvárosi Tankerületi Központ részéről az igazgatónő, Szilágyiné Németh Sarolta Zsuzsanna megkeresésünkre ismertette az építkezés jelenlegi állását. Elmondta, hogy az iskola infrastrukturális fejlesztése az ütemterv szerint halad, melynek kivitelezésére a szerződés szerint 18 hónap áll rendelkezésre. Ennyi idő alatt kell elkészülnie a megújult épületnek. 

– Ez előreláthatólag teljesülni is fog. A tankerület és a kivitelező is mindent megtesz azért, hogy a diákok a terveknek megfelelő időpontban birtokba vehessék az új, modern épületet. Az új iskola falai már állnak, jelenleg a nyílászárók beépítése kezdődik, decembertől pedig már a belső munkálatok zajlanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában