Frissen Fejérből

2021.11.19. 09:00

A párttal, a néppel foglalkozva – Bemutatták Pap Milán könyvét Fehérváron

Ismerni kell az ellenséget! Erre a bölcseletre jól rezonál az ismerni kell a múltat gondolat, amelynek jegyében csütörtök este bemutatták Pap Milán A párttal, a néppel… – Eszmék és politikai mozgósítás a Kádár-korszakban című könyvét.

Borsányi Bea

Pap Milán könyvéről diskuráltak csütörtökön

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Sokan vannak még, akik meg-, át- vagy túlélték az ’56-os forradalom utáni Kádár-korszakot, mely igyekezett konszolidáltabb, mondhatni, finomabb módszerekkel bejuttatni az emberek mindennapjaiba a szocialista gondolatokat, eszméket, a politikát.

Maga a szerző éppen nem tartozik közéjük, hiszen a 80-as évek elején született, figyelme a politikatudománnyal töltött egyetemi évei alatt fordult a Kádár-korszak felé. Jelen könyvben a rendszert egy speciális szemszögből vizsgálta: hogyan próbálta bevonni a társadalom minél több tagját politikai rendszerének működésébe?

A kulcsszó a politikai mozgósítás, amelyet nemcsak meghatározott ünnepekre, de a magánélet azon területeire is ki akarták terjeszteni, amelyek alapjában véve kívül estek a politikán.

Pap Milán könyvéről diskuráltak csütörtökön
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Már a beszélgetés – amelyet Botos Máté, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense moderált – elején megállapítást nyert, hogy a politikai mozgósítás sikeresebb volt, mint Rákosi idején. Ő ugyanis a Szovjetunióból érkezett haza a háborút követően, Kádár viszont mindig is itt élt, ezért jobban tudta, mik azok a témák és területek, amelyeken keresztül bevonhatók a mindennapok emberei a politikába.

Ugyanakkor a mozgósítás nem érte el az eredetileg kitűzött célt, ugyanis például az ideológiai­lag kiemelt ünnepek – április 4., május 1., november 7. – nem politikai okok miatt lettek népszerűek, hanem mert lehetőséget teremtettek a közösségi összejövetelre, ezáltal egyfajta élményt adtak. Igaz ugyanez az úttörő mozgalomra vagy a KISZ-re is. De miért akart a rendszer minél több embert bevonni a politikába? Erre a kérdésre is választ ad kötetében a szerző – derült ki a beszélgetésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában