Frissen Fejérből

2021.10.06. 12:21

Október végére elkészül a Sárkeresztúrt és Sárosdot összekötő útszakasz

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásának köszönhetően már javában folynak az útfelújítási munkálatok a településen.

Déri Brenda

Az aszfalt már csillog-villog, de újabb réteget kíván, s a szegélyek is gyarapodnak

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Feltehetőleg október végére elkészül annak az útszakasznak a fele, mely összeköti Sárkeresztúrt és Sárosdot. A munkálatok nagyon jól haladnak. Ezt a község polgármestere, Csutiné Turi Ibolya mondta el lapunknak: tőle tudjuk, már 60 százalékos a készültségi szint. Amennyiben minden a megfelelő ütemben zajlik, akkor már e hónap végére végeznek is a szakemberek az útszakasz felével. Addig azonban még meg kell történnie az árkok kibélelésének, az útbekötésnek és a kopóréteg beépítésének.

Attól függetlenül, hogy az aszfalt már jól járható, a közlekedőket óvatosságra intik az adott szakaszon, mivel a szakemberek kanyargós helyeken, kevésbé belátható részeken is dolgoznak!

Az aszfalt már csillog-villog, de újabb réteget kíván, s a szegélyek is gyarapodnak
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Megkerestük a Magyar Közutat is, akik elmondták, a beruházásban zajlik a 6209-es jelű Adony-Káloz összekötő út 4,4 kilométeres, Sárkeresztúr átkelési szakaszát érintő felújítása 566,4 millió forint értékben. A munkaterület átadása még július közepén történt meg, a munkálatok befejezése pedig október végére várható. A burkolat marása után két réteg aszfalt épül a szakaszon, a kötőréteget már beépítették a szakemberek, a kopóréteg építése jövő héten kezdődik. Ezen túl a Szent István utca jelenlegi széles torkolatának korrekciójára is szükség van, lekerekítő ívek beépítésével, a meglévő vízelvezető rendszert az épülő burkolat szélességének megfelelően átalakítják és szükség szerint kiegészítve majdnem 60 méter hosszon burkolt árok is épül. Továbbá a burkolati jeleket újrafestik, az elhasználódott KRESZ táblákat cserélik. A felújítás félpályás lezárás mellett történik, jellemzően jelzőőrös és jelzőlámpás biztosítás mellett – árulta el a Közút.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában