Frissen Fejérből

2021.10.19. 08:30

Lélekben fiatal szépkorúak – Óvodások és iskolások ünnepelték verses, zenés műsorral az időseket

Újabb egy évvel idősebbek lettünk. Idősebbek, de nem öregek… A lélekben fiatal szépkorúakat ünnepelték a napokban a térség több településén is.

V. Varga József

A sárszentmihályi szépkorúak énekkara bordalokkal készült – a mikrofonnál Gulyás Lajos

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A lepsényi művelődési házban összegyűlt vendégeket Sütő Krisztina intézményvezető üdvözölte, majd Salamon Béla polgármester köszöntője következett. A műsor nyitányaként Szabó Dávid, a mesemondó verseny idei győztese Péter és Pál című kedvenc meséjét mesélte el. A hagyományokhoz híven felköszöntötték Lepsény legidősebb urát és hölgyét. Nosztori József 102 évével vezeti a férfiak rangsorát, míg Muskovits Jánosné 92 évével áll a hölgyek élén. Az idősek napi rendezvényt Csuti Csaba zenés-énekes nosztalgia műsora zárta, majd ezt követően az ünnepeltek elfogyasztották az ízletes tokányvacsorát.

A sárszentmihályi szépkorúak énekkara bordalokkal készült – a mikrofonnál Gulyás Lajos
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

 

– Nehéz megfogalmazni, mennyi mindent köszönhetünk az idősebbek generációjának, amit teljes egészében soha nem tudunk viszonozni – mondta köszöntőjében Óber Andrea polgármester, kiemelve a szépkorúak elévülhetetlen érdemeit, melyeknek erős alapjára építhetik ma Sárszentmihály és Sárpentele jelenlegi életét és fejlődését. – Köszönjük mindazt a szeretetet, tapasztalatot, életbölcsességet, amit önöktől kaptunk gyermekként, unokaként és dédunokaként!

 

A műsort az óvodások és az iskolások verses, zenés összeállítása nyitotta, majd a mihályi boszorkányok tánca vidította a sokaságot. A nyugdíjas egyesület énekkara bordalokkal szolgált, és a közösségi ház aulájában megnyitották a helytörténeti kiállítást. A tárlókban régmúlt idők kedves használati tárgyait fedezhettük fel, míves kerámiákat, szép hímzéseket. „Ég a kunyhó, ropog a nád, szorítsd hozzád ezt a barnát…” – hirdette az egyik kék-fehér falvédő szövege. A Retro Mix slágereket, örökzöldeket hozott ajándékba, s a vacsora utáni zenés-táncos jó hangulatról Németh József gondoskodott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában