Frissen Fejérből

2021.10.17. 07:10

Ismét téma a lovasberényi kastély felújítása

A Cziráky-kastély és parkja felújítás előtti állapota ellenére látogatásra érdemes.

Majer Tamás

A klasszicista stílusú épület jelenleg hétvégente látogatható

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Székesfehérvár irányából beérve a faluba, bal kéz felől két zord kőoroszlán fogadja az ideérkezőket – olvasható Lovasberény honlapján, a látnivalók között, a Cziráky-kastély bemutatásának elején. – A felületes szemlélődő azt gondolná, milyen jó a berényieknek, hiszen van egy hatalmas kastélyuk. Ez igaz is, meg nem is. Ilyen hatalmas épület helyrehozásához nagyon sok pénz kellett, és egyre több kell – folytatódik a leírás, amely azután a kastély történetét tekinti át.

A klasszicista stílusú épület jelenleg hétvégente látogatható
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

„Az épületegyüttes legkorábbi, délnyugati része a Buzlay család birtoklása idején, a 15. század végén épült. A birtok 1698-ban gróf Siegbert Heister generális tulajdonába került, aki felújíttatta a meglévő épületet. Az ő nevéhez fűződik az egykori plébániatemplom építése is. A gróf Cziráky család 1730 januárjában szerezte meg a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot.” – olvasható a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) NKft. holnapján.

A 2014. november 20-án megjelent Magyar Közlöny a Cziráky-kastélyt is azon kastélyok között sorolta fel, amelyek bekerültek a Nemzeti Kastélyprogramba, a felújítandó kastélyok közé, ahogy a már átadott nádasdladányi, vagy az átadás előtt álló dégi kastély is; hogy csak kettőt mondjunk.

A Cziráky-kastély viszont a következő rostán már fennakadt, kikerült a programból, legalábbis az első ütemből. Nos, az alábbiak fordulatról árulkodnak:

– Körvonalazódik az a megegyezés, amely értelmében a Nemzeti Múzeum vagyonkezelésbe kapná a lovasberényi Cziráky-kastélyt, amit a térségi országgyűlési képviselő és a település vezetésének segítségével szeretnénk felújítani – nyilatkozta lapunknak október elején L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

„A Cziráky-kastély és parkja felújítás előtti állapota ellenére látogatásra érdemes. A klasszicista stílusú épület díszítőfestés-maradványai hiá­nyosan, romos állapotban is szépek, megtekintésre méltóak. A kastély épülete hétvégente látogatható.” – olvasható a NÖF honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában