Újjászervezi a gyülekezetet

2021.10.17. 07:15

Igazi otthonra lelt Zámolyon Gunyits Ottó

Majdnem két év után ismét van saját református lelkipásztora a településnek, aki családjával augusztus végén költözött be a szépen felújított lelkészlakba.

Borsányi Bea

Gunyits Ottónak az elmúlt közel két hónap alatt többször is volt alkalma megismerni a zámolyi embereket és a községet. Úgy gondolja, jó helyre került, megtalálta a helyét a faluban, és hálás azért a sok segítségért, amit az első hetekben kapott. Istentiszteleten is találkozott már a hívők maroknyi csoportjával, akik nagy szeretettel fogadták. Arra kértük, meséljen magáról!

Először matematikus akart lenni, de tizenöt évesen már lelkész

– Miután édesanyám református, édesapám katolikus volt, a régi merev szokások miatt három katolikus templomban sem akartak megkeresztelni. Így lettem református. Iskoláskorom óta jártam hittanra, hatodikos voltam, amikor komolyabb irányba terelődött a vallással való kapcsolatom. Akkor kezdtem „ifire”, azaz ifjúsági alkalmakra járni, és ott értettem meg, hogy a vallás, a templomba járás nemcsak a szüleim hóbortja, de valóban lehetséges Jézus Krisztushoz kapcsolódni – vágott történetébe a fiatal lelkész, aki így indult el a hit útján.

Akkor azonban még nem gondolt arra, hogy Isten szolgája legyen, eredetileg matematikusnak készült. A középiskolában matematikafakultációra járt, és úgy tervezte, matek szakra jelentkezik az egyetemre. Közben azonban megérkezett számára az első hívás. Tizedikes korában egy imádságban megkérdezte Istent, szeretné-e, hogy lelkész legyen. Néhány hétre rá az ifivezető éppen azt az igét olvasta fel a Bibliából, amikor Jézus megkérdezte Pétertől, szereti-e. Péter igennel felelt, de Jézus még kétszer feltette neki a kérdést. A végén Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle Jézus, szereti-e, ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat!” (Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliá­jának szövege, János evangéliuma 21. fejezet).

Gunyits Ottó szeretné, ha egyre több fiatal csatlakozna a gyülekezethez
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Ez volt az első lépés, de utána még többször is megkérdőjeleztem a kapott választ, és feltettem a kérdést: tényleg az a feladatom, hogy lelkész legyek? Elég jó leszek benne? Valamilyen formában mindig kaptam megerősítést. Így végül lemondtam a matematikáról, és a gimnázium után teológiá­ra jelentkeztem. A gyakorlati évemet Szigetszentmiklóson töltöttem, ahová már a feleségemmel érkeztem – mesélte Gunyits Ottó, aki az egyetemet követően beosztott lelkészként is ott maradt az óvárosi gyülekezetben. És ha már a családnál tartunk, azt is elárulta, feleségét, aki szintén teológia szakon kezdte, az egyetemen ismerte meg. Első gyermekük, Boróka nemsokára kétéves lesz, de további gyermekeket is szeretnének majd.

És hogy miért éppen Zámoly?

– Két éve úgy éreztem, elérkezett az idő, hogy önálló lelkésze legyek egy gyülekezetnek. Keresni kezdtem a lehetőséget, ekkor ajánlották a falut, ahová el is látogattunk. A gyülekezettel is felvettem a kapcsolatot, de a járványhelyzet miatt nem találkozhattunk idén nyár közepéig. Egyelőre beosztott lelkipásztorként kezdtem meg a szolgálatot, de a lelkészválasztás is megtörténhet az idén, ha úgy alakul a folyamat – mondta a lelkész.

– Zámolyon az egyik, amit szeretnék elérni, hogy a fiatalok is járjanak a gyülekezetbe, ami most elég kicsi, és jellemzően az idősebbek jönnek istentiszteletekre. Természetesen ők is fontosak, de jövőt építeni a fiatalokra lehet. Úgy látom, olyan világ járja manapság, amelyben a fiatalok még inkább megszólíthatók, csak érteni kell a nyelvükön – árulta el a lelkész, aki szeretné a gyülekezeti közösséget is újjáépíteni, összekovácsolni, hogy az újonnan érkezők szívesen csatlakozzanak.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget