Frissen Fejérből

2021.10.14. 18:55

Hétfőtől lezárják a kis Budait

A Prohászka út felújítása a föld alatt található közművek miatt szervesen összefügg a kis Budai út teljes felújításával. Az útépítés előtt a szennyvíz-, az ivóvíz- és a csapadékvíz-csatorna teljes felújítása és cseréje is megtörténik. A munkálatokat a Prohászka – Horvát István utca kereszteződésénél kezdték és szakaszosan haladnak a Várkörút irányába. Október 18-tól pedig a kis Budai úton is megkezdődik az ivóvíz, a szennyvíz és csapadékcsatorna cseréje.

szekesfehervar.hu

Forrás: Pixabay

A kis Budai úton, valamint az azzal egybefüggő hálózatban futó Prohászka Ottokár úti közművek átépítése miatt van szükség a forgalomkorlátozásra. A régi közművek nagyon sok műszaki problémát, számtalan csőtörést okoztak, ezért is muszáj a teljes hálózatot kicserélni és mindezek után lehet utat és járdát építeni. Nehéz lesz a közlekedés a december közepéig tartó időszak alatt, éppen ezért türelmet és megértést kérnek a szakemberek. A munka után azonban évtizedekig nem kell majd hozzányúlni a közművekhez és az útszerkezethez. A két forgalmas utcát érintő beruházás komoly kihívás a kivitelezőknek is, hiszen van, ahol hat méteres mélységben fut a csatorna ezen a területen. Minden közlekedőt kérnek, hogy tervezzen a közlekedési változással, és keressen az úti céljainak leginkább megfelelő terelőútvonalat, amelyhez javaslatokat is tesznek a szakemberek. A Budai út – Várkörút kereszteződésében két nagy aknát kell építeni, de teljes csomóponti lezárás nem lesz, egyes forgalmi irányok a munkálatoktól függően használhatóak maradnak. A lehető leggyorsabban dolgoznak majd a kivitelezők és a lezárás alatt párhuzamosan zajlik több munkafolyamat egymás mellett. A Várkörút felé haladnak és jövő héten már a forgalmas Budai – Várkörút – Prohászka kereszteződést is érinti a kivitelezés. Korlátozottan lesz átjárható a csomópont, illetve október 18-ától lezárják a Budai út Prohászka Ottokár út – Vörösmarty tér közötti szakaszát. Előreláthatólag december 17-ig tartanak majd munkálatok – írja a szekesfehervar.hu oldal.

A lezárások miatt a Budai úton, Várkörúton, Prohászka Ottokár úton közlekedő helyi autóbuszjáratok 2021. október 18-án reggel 8.00 órától várhatóan 2021. december 17-én üzemzárásig a következők szerint terelőútvonalon közlekednek.

„14”, „14G” és „42” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:

Palotai út – Széchenyi u. – Horvát István u. – Vasútállomás – Deák F. u. – Budai út

Kimaradt megállóhelyek: Távirda utca

„22” és „23E” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:

Jancsár u. – Horvát István utca – Vasútállomás – Deák F. u. – Budai út

Kimaradt megállóhelyek: Református Általános Iskola (helyette Prohászka Ottokár templom), Távirda utca

„23” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala Videoton Ipari Park felé:

Jancsár u. – Horvát István utca – Vasútállomás – Deák F. u. – József A. u. – Áron Nagy Lajos tér

Kimaradt megállóhelyek: Református Általános Iskola (helyette Prohászka Ottokár templom), Zsuzsanna forrás (helyette Áron Nagy Lajos tér „B”)

„23” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala Jancsár utca felé:

Budai út – Deák F. u. – Vasútállomás – Horvát István u. – Jancsár u.

Kimaradt megállóhelyek: Áron Nagy Lajos tér, Zsuzsanna forrás (helyette Budai út / Deák Ferenc utca), Református Általános Iskola (helyette Prohászka Ottokár templom)

„24” és „25” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:

Jancsár u. – Horvát István utca – Vasútállomás – Deák F. u. – József A. u. – Áron Nagy Lajos tér

Kimaradt megállóhelyek: Református Általános Iskola (helyette Prohászka Ottokár templom), Zsuzsanna forrás (helyette Áron Nagy Lajos tér)

„33” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala Vasútállomás felé:

Várkörút – Rákóczi u. – József A. u. – Deák F. u. – Vasútállomás

Kimaradt megállóhelyek: Zsuzsanna forrás (helyette Áron Nagy Lajos tér „C”), Prohászka Ottokár út, Prohászka Ottokár templom

„34” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala Fecskeparti lakótelep felé:

Vasútállomás – Deák F. u. – József A. u. – Rákóczi u. – Várkörút

Kimaradt megállóhelyek: Prohászka Ottokár templom (helyette Vasútállomás) Prohászka Ottokár út, Zsuzsanna forrás (helyette Áron Nagy Lajos tér „D”)

„35” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:

Vasútállomás – Deák F. u. – József A. u. – Rákóczi u. – Király sor

Kimaradt megállóhelyek: Prohászka Ottokár templom (helyette Vasútállomás), Prohászka Ottokár út, Zsuzsanna forrás (helyette Áron Nagy Lajos tér „D”)

„40” és „43” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala Autóbusz-állomás felé:

Budai út – Deák F. u. – Vasútállomás – Horvát István u. – Széchenyi u. – Palotai út

Kimaradt megállóhelyek: Távirda utca

„41” és „44” jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala Csapó utcától:

Palotai út – Széchenyi u. – Horvát István u. – Vasútállomás – Deák F. u. – Budai út

Kimaradt megállóhelyek: Távirda utca

A járatok a terelőútvonalon érintett minden megállóhelyen megállnak. Ideiglenes megállóhelyet jelölnek ki a Béke téren, a Vasútállomás felőli oldalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában