Frissen Fejérből

2021.10.17. 11:30

280 forintba kerül majd jövő évtől a havi buszbérlet a fehérvári fiatalok számára

A városvezetés célja, hogy minél több diák válassza a tömegközlekedést, ezért döntöttek úgy, hogy egy vonaljegy áráért adnak egy havi bérletet.

feol.hu

Egyelőre egy éven keresztül fogják ezt fenntartani, mert szeretnék látni, hogy mennyivel többen fogják használni a buszhálózatot akkor, ha ennyire kedvezményes a bérlet. Amennyiben tapasztalható lesz érdemi emelkedés az értékesített bérletek számában és az utasforgalomban, akkor 2023-tól is fenn fogják tartani ezt a kedvezményes árat.

Mindezt három okból vezetik be: Első, hogy szeretnék, ha a szülők tehermentesítve lennének, kisebb részben anyagi szempontból, nagyobb részben az „anya-apataxik” rutinját szeretnék lehetőség szerint kiváltani. A tanítási időszak reggelein és délutánjain érzékelhető városi torlódásokat jelentős részben az okozza, hogy sok szülő fuvarozza gyermekeit a város legkülönbözőbb pontjaira. Ha csökkentik ezeknek a fuvaroknak a számát, akkor csökkennek majd a dugók is.

Emellett ez értelemszerűen környezetvédelmi intézkedés is, hiszen a közösségi közlekedés arányosan jóval kevésbé terheli a környezetet, mint az egyéni autós közlekedés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában