kényelmesen járják át

2021.09.02. 14:00

Útfelújítás „északon” – Nyolc kilométer hosszan felújítják az utat Csabdinál

Nyolc kilométer hosszan felújítják az utat Bicskétől az 1-es főúttól kezdődően a vasztélypusztai buszfordulóig, egymilliárd 200 millió forintos beruházásban. „Ez volt a hiányzó láncszem”, mondta Huszárovics Antal csabdi polgármester a bejelentés alkalmával.

Zsohár Melinda

Nemcsak javításra, de kiszélesítésre is szorul a több kilométeres útszakasz

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és Bálint Istvánné bicskei polgármester is részt vettek a bejelentésen, s elmondták, a két település között a közlekedésben is sok a kölcsönösség. A Csabdihoz tartozó Vasztélypuszta lakossága folyamatosan nő, beköltöznek, építkeznek, s az odavezető út fontossága is hangsúlyt kapott. Bicskétől, pontosabban az 1-es főúttól kezdődően Vasztélyig 8369 méter a távolság, s e szakaszon belül is különböző időszakokban készültek az útrészek. A korábban bányaútként használt három kilométernyi rész különösen keskeny, így nemcsak alapos javításra, de kiszélesítésre is szorul.

Nemcsak javításra, de kiszélesítésre is szorul a több kilométeres útszakasz
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója további részletekkel szolgált: hét pár buszmegálló épül ki, illetve javítják azokat, új peronok lesznek több helyütt. A csabdi polgármesteri hivatal előtti buszmegállót arrébb viszik, 160 új közúti táblát helyeznek ki, burkolt árkok, vízelvezető szegélyek, új burkolati jelek szolgálják a komfortos közlekedést decembertől.

Megújul a Szent László-patak hídja a kerékpárút mellett, hangsúlyozta Tessely Zoltán.

A kivitelező Colas Út Zrt. építésvezetője, Bécsi Balázs elmondta azt is: méterről méterre egyeztettek a sokrétű felújításról a szakemberekkel és a polgármesterrel, s helyi szempontokat is beépítettek a munkálatokba. E kiemelt beruházás a második legnagyobb a térségben, hangzott el, a mai kívánalmaknak megfelelő közlekedésbiztonsági eljárásokkal és eszközökkel ellátva.

A már említett kivitelezőnek összesen száz nap áll rendelkezésére a nagy volumenű munkára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában