Frissen Fejérből

2021.09.22. 13:33

Új buszok a megye útjain

Egy éven belül flottaállományának 40 százalékát megújítja a Volánbusz. E nagyszabású jármű-frissítési projekt részeként mutatták be szerdán a fehérvári autóbusz állomáson azt a két új típust, melyek a vidéki és az elővárosi közlekedésben utazók kényelmét szolgálják. A klímától a kamerán keresztül az USB töltőig van bennük minden.

S. Töttő Rita

Tessely, Vargha, Varga Gábor, Róth Péter, Pafféri, Törő

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Szépek, sárgák, kényelmesek, alacsony padlózatúak és tágasak azok az új buszok, melyeket szerdán mutatott be a Volánbusz a székesfehérvári autóbusz állomáson. Két különböző modellről van szó, ezekről szólt Pafféri Zoltán, a társaság elnök-vezérigazgatója. Mint elmondta, a helyközi járatok sorába állítják be hamarosan azt a közel 400 millió forintos beszerzési áron megvásárolt, hat darab új „Credobus Inovell 12” buszt, amely 71 utast tud szállítani, van rajta többek közt légkondicionáló, kamera, fedélzeti utastájékoztató rendszer és USB port is. Ezek a buszok a Budapest-Dunaújváros, Dunaújváros-Veszprém és Dunaújváros-Győr útvonalakon közlekednek majd. Ám az elmúlt évek legnagyobb volumenű egyidejű autóbusz-beszerzése érinti Fejér megyében az elővárosi forgalom megújulását is: ezen területek kiszolgálását az új csuklós autóbuszokkal látják el.

- Jelen beszerzés keretében 21 darab MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbusz érkezett, melyek forgalomba állítása mostanra fejeződött be – foglalta össze a vezérigazgató, hozzátéve: a buszokat 2,1 milliárd forintért vásárolták, és szintén jelentős utaskomforttal ellátottak – a klímától a kerekesszék, illetve babakocsi rögzítésig számos kényelmi lehetőséget felfedezhetnek benne az utasok. Székesfehérvárról Csákvárra, Várpalotára, Szabadegyházára, Sárosdra, Sárszentágotára, Polgárdiba és Jenőbe, Dunaújvárosból pedig Dunavecse, Apostag, Nagyvenyim, Mezőfalva és Kulcs célállomásokra járnak mostantól az új sárga csuklós buszok. Ezeken a járatokon 51 ülő- és 55 állóhely várja az utasokat. E járművek annak a 204 darabos flottának a részei, melyek több ütemben, augusztus végéig folyamatosan érkeztek a Volánbuszhoz. A megyeszékhely helyi járatait is érinti a modernizáció: Székesfehérvárral együttműködve ugyanis 12 elektromos autóbuszra nyert el támogatást a Volánbusz a kormány zöld busz programjából, melyek a jövő évben állnak szolgálatba. Ez a folyamat a társaság jármű-megújítási programjának része, melynek köszönhetően az autóbuszok 40 százalékát megújítják egy éven belül: ez 2400 új autóbuszt jelent Magyarországon, ebből 1700 már közlekedik az utakon.

- A cél, hogy minél több utast az egyéniről a közösségi közlekedésbe csábítsunk, hogy kevesebb legyen a dugó és segítsük a környezetvédelmet. Ehhez nem csak autóbusz, de jó szolgáltatás is kell – fogalmazott a vezérigazgató, rámutatva, ezért is olyan fontos, hogy a Máv-Volán csoporttal együttműködve, a vasút és buszközlekedés összehangolásával végezzék mindezt. A megújulást az új járművek bemutatása során üdvözölte Vargha Tamás, Varga Gábor, Tessely Zoltán és Törő Gábor országgyűlési képviselő és Róth Péter Székesfehérvár alpolgármestere is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában