Frissen Fejérből

2021.09.30. 12:00

Összetett csomópontot építenek Etyeknél és Mánynál is

Az alsóbbrendű utak felújítása folyik megyeszerte, a helyiek által naponta használt szakaszok rekonstrukciójához egyéb korszerűsítések is kapcsolódnak. A két helyszín másért és máshogy fontos.

Zsohár Melinda

Tessely Zoltán, Zólyomi Tamás, Molnár István és Ugron Zoltán mutatta be a terveket

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mány település központjából vezet ki Zsámbék felé 1216 méter hosszan az út, amelynek felújítása igen időszerű, mondta el Ugron Zoltán polgármester a tegnapi bejelentésen. Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója részletesen tájékoztattak a beruházásról a helyszínen. A község belsejében 700 méternyi felújítandó út egy szakaszán járda épül, ahol korábban nem volt, kiigazítják a padkákat, szabvány szerinti kapubejárók és útcsatlakozások készülnek. A község külső részén vezető út pontosan ötven éve épült, kavicsos aszfaltból, itt két réteg aszfaltot terítenek újra a rázóbordás, elhasználódott úttestre. A csapadékvízelvezetés érdekében megújítanak 700 méternyi földárkot, s ahol szükséges, burkolt árokrendszert is kialakítanak. Két buszöböl épül újjá, új KRESZ-táblák, útfelfestések szolgálják a biztonságos közlekedést. A Magyar falu program útfelújítási forrásából 215,5 millió forintot fordítanak a beruházásra, a kivitelező Soltút Kft. december közepére befejezi a munkálatokat.

Tessely Zoltán, Zólyomi Tamás, Molnár István és Ugron Zoltán mutatta be a terveket
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A helyszínen derült ki, mennyire bonyolult közlekedési helyzet állt elő a közigazgatásilag Mányhoz tartozó Háromrózsán, a hajdani kicsiny uradalmi majorságnál, amely közvetlenül a Budapest felé vezető 1-es számú főútvonal mentén fekszik. Az 1-essel párhuzamosan vezet a 8101-es alsóbbrendű út, ezen jogosultak mezőgazdasági munkagépek is közlekedni, s innen vezet Etyek felé a 8108-as út. Molnár István igazgató mutatta a térképet, s beszámolt róla, hogy a kereszteződés közlekedésbiztonsági szempontból milyen körültekintést igényelt. Végül nem körforgalommal oldották meg a csatlakozásokat és letérőket, hanem úgynevezett összetett, hagyományos csomópontot terveztek a főútvonalon haladóknak, a kerékpárútba becsatlakozóknak, s a háromrózsai lakosoknak egyaránt megfelelőt. Egy forgalmi éket beiktattak, új utat építenek 230 méter hosszan az Etyek felőli 8108-astól a 8101-esig. A kiemelt társadalmi igényű fejlesztési program nemzeti forrásából a 326, 6 millió forintos beruházás során az aszfaltozáson kívül 744 méter szegélykövet fektetnek le, 88 új KRESZ-táblát helyeznek ki. Zólyomi Tamás, Etyek polgármestere hangsúlyozta: Etyek lakosainak és a turistáknak egyaránt fontos a korszerű közlekedés. A község határában, a botpusztai helyszínen már épül a körforgalmi csomópont, ide látványos növényi vagy egyéb szobor-díszítményt, dekorálást tervez az önkormányzat, Etyek egyik kapujaként.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában